Innen tudhatjuk, hogy a párunk nem szeret minket

Számos árulkodó jele van annak, hogy akivel együtt vagyunk, nem érez olyan mélyen irántunk. Mutatjuk, mi figyelmeztethet!

Bár magától értetődőnek tűnhet, hogy akik párkapcsolatban élnek, igazi, mély szerelemmel viseltetnek egymás iránt, vannak azonban olyan esetek, amikor ez csak az egyik félre igaz, és a másik pusztán "mímeli" az érzéseket. A Brightside összegyűjtötte, jellemzően hogyan viselkednek az ilyen emberek.

Mindene a látszat

Intő jel lehet, ha a partnerünk nagyon "kifele él". Ez azt jelenti, hogy lépten-nyomon közös, szerelmes képeket posztol, és amikor mások is jelen vannak, kedves és figyelmes velünk. Otthon azonban, vagy amíg kettesben vagyunk vele, elutasító, tartózkodó, hideg lesz a viselkedése.

Üresen, laposan kommunikál

A beszélgetések ugyancsak árulkodóak. Érzelem- és szenvedélymentesen kommunikál velünk a partnerünk? Nem érdekli, amit mondunk neki? Csak akkor szól hozzánk, ha szüksége van valamire? Kizárólag unalmas, száraz témák merülnek fel kettőnk között? Ilyenkor komolyan el kell gondolkodnunk azon, szeret-e még minket.

Észre lehet venni, ha valaki már nem szerelmes.
Észre lehet venni, ha valaki már nem szerelmes. Fotó: Getty Images

Mindenáron meg akar változtatni

Mindenkinek vannak olyan szokásai , tulajdonságai, amelyek nem feltétlenül tetszenek a másiknak. Egy normális párkapcsolatban mindkét fél igyekszik egy kicsit a másikhoz idomulni, alakulni, hiszen a békés és szeretetteljes együttélésnek ez az egyik kulcsa. Az viszont már nem egészséges, ha az egyik fél a saját igényei szerint akarja átgyúrni a másikat, méghozzá úgy, hogy a partnerének tulajdonképpen meg kell tagadnia önmagát.

Nem segít a problémák megoldásában

Nincs párkapcsolat problémák nélkül, azok megoldásán azonban mindkét félnek dolgoznia kell. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy a partnerünk teljes mértékben elutasítja a konfliktusos helyzetek feloldását, a kivárásra, megúszásra játszik, és abszolút nem foglalkozik azzal, mit érzünk, nagyon valószínű, hogy (már) nem szerelmes belénk.

Vita közben ezeket soha ne mondjuk a párunknak - részletek itt .

Folyton a volt párját/párjait emlegeti

Elképzelhető, hogy partnerünk nem szerelemből van mellettünk, csak el akarja terelni a figyelmét a volt párjával való kapcsolatáról. Erre akkor gyanakodhatunk leginkább, ha folyton az exeit emlegeti, netalántán hozzájuk is hasonlít minket. Szintén rossz jel, ha a párunk soha nem néz a szemünkbe, ritkán vagy soha nem ölel meg, és gyakran tűnik úgy, mintha lélekben máshol járna.

Nem beszél a közös jövőről

Egy igaz szerelmen alapuló kapcsolatban előbb-utóbb szóba kell kerülnie a közös terveknek - és nemcsak a gyerekvállalással vagy a házassággal kapcsolatban, hanem egy-egy utazást vagy mondjuk a másik családjának megismerését illetően is. Aki azonban nincs elköteleződve a másik iránt, az soha nem beszél a jövőről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?