Migrénes Fejfájás
"Akkor megyek az ügyeletre, ha 6 óránál hosszabb ideig hányok"
Akinek sosem volt még migrénje, elképzelni sem tudja, milyen kínokkal járhat egy ilyesféle roham. A krónikus migrénnel élők azonban túlságosan is jól ismerik a betegség velejáróit - náluk ugyanis mindennapos a normál életvitelt ellehetetlenítő tünetegyüttes. Öt amerikai érintett mesél a tapasztalatairól.
Gyógyszerkereső
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően délután záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak, de a Délnyugat-Dunántúlon ekkor már csak kis eséllyel lehet csapadék. Estére a Dunántúl nagy részén kiderül az ég, de északkeleten még lehetnek felhős tájak. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.