Hírességek, akik migrénnel küzdenek

Gazdagok, híresek, de a migréntől épp úgy szenvednek, mint bármelyikünk.

Serena Williams

A hivatásos teniszezőnő néhány éve jött rá, hogy általában a menstruációja idején fáj a feje. Ezzel nincs egyedül: körülbelül a nők 60 százaléka állítja, hogy a menzeszük alatt jelentkezik, illetve ekkor rosszabbodik a migrénes fejfájásuk . Erről valószínűleg a hormonok tehetnek.

Ben Affleck

A migrén főleg a nőket sújtja, de a férfiak 6 százaléka is szenved az erős, nehezen múló fejfájástól - például Ben Affleck is. A színészt 2006-ban - amikor a Hideg nyomon című filmet rendezte - kórházba is kellett vinni a forgatásról. Utólag azt nyilatkozta, valószínűleg a kevés alvás is rontott az állapotán.

Ben Affleck
Ben Affleck-et egy forgatásról kórházba is szállították migrénje miatt. Fotó: 123rf

Lisa Kudrow

A Jóbarátok Phoebe-jének gyerekként egy-egy disneylandi kirándulás után mindig megfájdult a feje. A színésznő szerint valószínűleg az egész napos izgalmakra reagált így a szervezete. Ugyanakkor apja és testvérei is rendszeresen panaszkodnak migrénre. Az orvosok szerint ez a fejfájástípus öröklődik: ha az egyik szülő migrénes, akkor a gyerekek 50 százalék eséllyel öröklik. Ha pedig mindkét szülőt kínozza a migrén, akkor az öröklődés esélye már 75 százalékra ugrik.

Janet Jackson

Fejfájás vagy migrén? Ez a különbség! Nem mindegy, hol jön létre a fájdalom, milyen egyéb tünetekkel jár, illetve meddig tart. A részleteket itt olvashatja el!

A híres énekesnő 2008-ban számos koncertjét lemondta vesztibuláris migrénje miatt. Ez a típus a fejfájás mellett szédüléssel is jár. Ilyen esetben a beteg úgy érzi, forog körülötte a szoba, és érzékenyen reagálhat az erős fényekre, hangokra.

Elle Macpherson

A Test becenévre hallgató szupermodell rendszeresen jár akupunktúrára . Ez ugyanis jelentősen lecsökkentheti a migrének gyakoriságát. De a kezelésekkel javítható a hangulat és az alvásminőség, valamint mérsékelhető a szorongás is.

Marcia Cross

A Született feleségek Bree Van De Kamp-je a sorozatban megállíthatatlannak tűnik, a valóságban viszont gyakran ledönti a lábáról a migrén. Ráadásul nála hányinger és homályos látás is társul a fejfájáshoz.

Susan Olsen

Az 1961-es születésű színésznőnek 11 éves korában volt először migrénje. Ugyanis ilyen fiatalon sem ritka a nehezen múló, erős fejfájás. Szakemberek szerint ezt a 15 év alattiak 10 százaléka tapasztalja meg. Közülük sokan felnőttként is szenvednek a tünetektől.

Kristin Chenoweth

Súlyos szövődményeket okozhat a migrén - részletek itt!

A színész-énekesnőnek botoxot ajánlott orvosa a migrén gyakoriságának csökkentésére. Ez elsőre talán furcsa megoldásnak hangzik, de a szakemberek valóban hatásosnak tartják, ha valakinél havonta legalább 15-ször jelentkezik az erős fejfájás. Tanulmányok szerint ez az eljárás felére csökkentheti a migrén gyakoriságát, de Kristin Chenoweth esetében például teljesen el is mulasztotta a rohamokat.

Carly Simon

A Grammy-díjas zenész fontos életmódbeli változtatásokat vezetett be, hogy ne fájjon annyit a feje. "Nem dohányzom, nem kávézom, kerülöm az alkoholt és próbálok nyolc órát aludni" - mondta korábban.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!