Meditáció
A vérnyomást is csökkentheti a meditáció
A meditáció nagyon jót tesz, és nemcsak, mert jóleső érzéssel tölti el a testet és a lelket is. Tudományos bizonyíték van arra, hogy kifejezetten egészséges, és rendszeresen gyakorolva számos pozitív változást indíthat el fizikális és mentális téren is.
Tudatos jelenlét: humbug vagy hatékony módszer?
A jelenben élni, megélni a pillanatot - nagyjából így lehetne leegyszerűsíteni a tudatos jelenlét pszichológiáját, avagy angolosan szólva a mindfulnesst. Vannak, akik szerint ez nem működőképes, míg mások hisznek benne, de nem tudják megfelelően használni.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
Reggel, délelőtt inkább a középső országrészben, délután pedig főként az ország keleti felén lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. Arrafelé fordulhatnak elő - néhol több hullámban is - záporok, zivatarok, sőt a Dél-Alföldön heves zivatar is kialakulhat. A délies szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében viszont viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 22 és 29 fok között változik, északkeleten marad hűvösebb az idő. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.