Az imádkozás egészségügyi hatásai

Az ima nagyon személyes tevékenység, amely sokak életének szerves részét képezi. Tulajdonképpen felfogható a meditáció egy formájának is: ennek megfelelően nagyon sok szempontból előnyösen hat nemcsak a lélekre, hanem a testre is.

Fejleszti az önkontrollt

Hogyan hat az egészségre a meditáció? Részletek itt.

Egy hosszú nap után sokaknak nemcsak fizikailag, de szellemileg sincs már ereje megtenni az egészségéért bizonyos dolgokat, így például edzeni menni vagy elkészíteni valamilyen egészséges vacsorát. Egy német kutatás szerint a rendszeres ima segít leküzdeni a szellemi fáradtságot, egyben pedig fejleszti az önkontrollt is. A kutatásban részt vevők közül azok, akik röviden imádkoztak egy nehezebb teszt előtt, jobb eredményeket értek el, mint akik nem tettek így.

Az imádkozás a lelki és testi egészségre egyaránt jó hatással van
Az imádkozás a lelki és a testi egészségre egyaránt jó hatással van

Jó hatással van a kapcsolatokra

Több tanulmány is arra az eredményre jutott, hogy ha imádkozunk egy szerettünkért vagy barátunkért, akkor ez megbocsájtóbbá tesz vele szemben, egyben növeli az iránta táplált bizalmat is. Az is kiderült, hogy akik imádkoznak a párjukért, ritkábban lesznek hűtlenek hozzá, valamint a konfliktusokat, vitákat is könnyebben rendezik.

Segít könnyebben megbirkózni a stresszel

Különösen idős emberekre igaz a szakemberek szerint, hogy az ima hozzájárul stressz-szintjük csökkentéséhez. Az imádkozás ezen felül segít elkerülni a depressziót , pozitívabb életszemléletet kialakítani, illetve hatékonyabban megbirkózni az élet nehézségeivel.

Segít a gyógyulásban

A Harvard Egyetem kutatói arra jutottak, hogy olyan relaxációs technikák, mint a meditáció, az ima vagy a mantrázás, segíthetnek aktiválni bizonyos betegségek ellen harcoló géneket a szervezetben. Így az ima csökkentheti a magas vérnyomás, a daganatos megbetegedések, a meddőség vagy az arthritisz kialakulásának esélyét is - persze csak akkor, ha rendszeresen csináljuk.

Forrás: care2.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra