Lázcsillapítás
Lázas a gyerek? Ez az applikáció nagy segítség lehet
Itt az ősz, így újra kezdetét vette a kisgyermekes családokban már megszokottnak számító "betegeskedős" időszak. A láz azonban még mindig sok szülőt megijeszt, hiszen nehéz megítélni, hogy mikor súlyos a helyzet, és mikor elegendő a szokásos szülői gondoskodás.
Mikor kell lázat csillapítani?
Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban a lázcsillapítással kapcsolatban, mindez pedig a téli időszak beköszöntével különösen aktuálissá válik. Éppen ezért az alábbiakban sorra vesszük a lázas állapotok kezelésével kapcsolatos legalapvetőbb tudnivalókat.
Hasmenése volt, megállt a szíve és meghalt
Öt évvel ezelőtt váratlanul meghalt Dragon György, 48 évesen, minden előjel nélkül úgy, hogy valamilyen téli, közönséges vírusfertőzést szedett össze. Hogyan lehetséges ez? A Szívderítő szerzője, Kéky Kira rendhagyó összeállítása következik.
Gyógyszerkereső
A felhőzet szakadozása tovább folytatódik, és hazánk nagyobb részén a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés valószínű. Zápor, zivatar több helyen - nagyobb számban az északkeleti-keleti harmadban, illetve a Nyugat-Dunántúlon - várható. A nyugatias szél többfelé megélénkül, helyenként - főként zivatarok mentén - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 28 fok között alakul, délkeleten lesz a melegebb idő. Napközben melegfront dominál, ami okozhat kellemetlenségeket a frontérzékenyek számára.