Applikáció segít, kell-e lázcsillapító

A hazai fejlesztésű okostelefonos alkalmazás segítségével könnyebben eldönthetik a szülők, mit tegyenek, ha lázas a gyermekük.

Egy, a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) kifejlesztett okostelefonos alkalmazás segítségével egyszerűen eldönthetik a szülők, mit tegyenek, ha gyermekük lázas, hogy ne adjanak feleslegesen lázcsillapító gyógyszert nekik. Szőke Henrik csecsemő- és gyerekorvos, az intézmény egyetemi adjunktusa, megbízott tanszékvezetője mintegy 20 tagú csapatával - mások mellett orvosokkal, egészségügyi, szociológiai és pedagógiai szakemberekkel, programozókkal és tapasztalt szülőkkel - fejlesztette ki a FeverFriend (LázBarát) nevű alkalmazást.

Hogyan mérjük meg a baba lázát? Kattintson , és kiderül!

Az okostelefonokra ingyenesen telepíthető, magyar és angol nyelven elérhető döntéstámogató applikációról a szakember az egyetem portáljának úgy nyilatkozott, hogy a ma elfogadott orvosszakmai protokoll szerint csak kivételes helyzetekben kell lázat csillapítani, akkor, ha megsérül az idegrendszeri hőközpont, agyi nyomásfokozódás lép fel, vagy a páciensnek ritka szívbetegsége van. A tapasztalatok szerint abban az esetben, ha a lázat gyógyszeresen csökkentik a betegek, a legtöbb esetben az immunrendszer működését is részben visszafogják.

láz lázcsillapítás gyerek okostelefon alkalmazás
Nem minden esetben kell gyógyszerrel csillapítani a lázat. Fotó: Getty Images

Segít mérlegelni

Szőke Henrik szerint a LázBarát alkalmazással nagy biztonsággal besorolható a beteg lázas állapota alacsony, közepes és magas kockázatú típusba, ami azért fontos, mert a szülők összekeverik a láz magasságát és a lázat kiváltó ok súlyosságát. Felhívta a figyelmet arra, hogy enyhe hőemelkedés is jelezhet súlyos betegséget, például egy agyhártyagyulladás kezdetét, és egyszerű vírusos fertőzés is járhat nagyon magas, 40 fokos lázzal. Az alkalmazás figyelembe veszi, hány napja lázas a gyerek, hány éves, mekkora a súlya, milyen magas a légzés- és pulzusszáma, milyen a bőre állapota, mikor ivott, mikor hányt, majd javaslatot tesz házi gyógymódok (folyadékbevitel, langyos fürdő, borogatás) alkalmazására is.

Az applikáció kifejlesztésében részt vett az Országos Mentőszolgálat, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, a Pécsi Tudományegyetem, a mosonmagyaróvári Karolina Kórház és Rendelőintézet, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei területi szervezete és a német Witten/Herdeckei Egyetem. A december óta elérhető alkalmazásnak már több száz regisztrált felhasználója van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A felhőzet dél felé levonul, illetve a szétterülő gomolyok is egyre többfelé feloszlanak. Hajnalban, reggel már sokfelé derült lesz az ég. Csapadék már nem valószínű. Az éjszaka első felében még olykor erős, néhol viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet, majd hajnalra veszít erejéből a légmozgás, inkább csak élénk lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de a szélcsendes északi, északnyugati részeken hidegebb is lehet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.