Krónikus Betegségek
Váratlan fronton támadt az idősekre a koronavírus
Emelkedett Magyarországon 2022-ben a hosszú ideje fennálló betegséggel élők aránya, a 65 év felettiek körében pedig 2019 óta töretlenül növekszik a számuk: friss adatok alapján 2022-ben ebben a korosztályban 78 százalékuk érintett. Ez Európán belül a harmadik legrosszabb eredmény a Pénzcentrum elemzése szerint, és erről is a koronavírus tehet.
Koronavírus: a magasvérnyomás-betegek erre figyeljenek
Ha magas vérnyomással élünk, nagyobb a kockázata, hogy súlyosabb vagy végzetes kimenetelű lehet számunkra a COVID-19. Mutatjuk, mit kell tudni a koronavírus és a hipertónia kapcsolatáról, és azt is, mit kell tennünk, hogy csökkentsük a súlyos megbetegedés rizikóját.
Ki tanuljon otthon a rákbeteg gyerekkel?
Meglepő módon a tavasszal elrendelt digitális oktatás sok tartós beteg gyermek mindennapjait könnyíthette meg - egyszerűbben tartották a lépést a többiekkel, hisz ők már hosszú ideje hasonló módon kénytelenek tanulni. A járvány második hullámát viszont már nyitott kapukkal fogadta a közoktatás, ami miatt iskolások tízezrei számára váltak veszélyessé a közösségek. Az ő felkészülésüket segítő KórházSuli Alapítvány vezetőjével és önkéntesével beszélgettünk.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Súlyos égési sérülteket tud kezelni a Bethesda egy új eszközzel
Magyarországon elsőként vehetnek használatba a Bethesda Gyermekkórház Országos Gyermekplasztikai és Égéssebészeti Központja orvosai egy rendkívül korszerű bőrhálósító készüléket. A 8 millió forintért vásárolt eszköz új dimenziókat nyit a nagyégett gyermekek és fiatalok gyógyításában.
Reggelig a déli tájakon és az Alföldön túlnyomóan derült lesz az ég, ugyanakkor északkeleten több lesz a felhő, és még előfordulhat néhol zápor, zivatar. Az északi országrészben és a Dunántúl nagy részén rétegfelhőzet takarja az eget, párás, foltokban ködös idő lesz, de napkeltét követően javulnak a látási viszonyok. Napközben a felhőzet szakadozik, gomolyosodik, mindenhol kisüt több órára a nap. Délután főként az északkeleti tájakon alakulhat ki kevés helyenként zápor, zivatar. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.