
Krónikus Betegségek


Váratlan fronton támadt az idősekre a koronavírus
Emelkedett Magyarországon 2022-ben a hosszú ideje fennálló betegséggel élők aránya, a 65 év felettiek körében pedig 2019 óta töretlenül növekszik a számuk: friss adatok alapján 2022-ben ebben a korosztályban 78 százalékuk érintett. Ez Európán belül a harmadik legrosszabb eredmény a Pénzcentrum elemzése szerint, és erről is a koronavírus tehet.




Koronavírus: a magasvérnyomás-betegek erre figyeljenek
Ha magas vérnyomással élünk, nagyobb a kockázata, hogy súlyosabb vagy végzetes kimenetelű lehet számunkra a COVID-19. Mutatjuk, mit kell tudni a koronavírus és a hipertónia kapcsolatáról, és azt is, mit kell tennünk, hogy csökkentsük a súlyos megbetegedés rizikóját.


Ki tanuljon otthon a rákbeteg gyerekkel?
Meglepő módon a tavasszal elrendelt digitális oktatás sok tartós beteg gyermek mindennapjait könnyíthette meg - egyszerűbben tartották a lépést a többiekkel, hisz ők már hosszú ideje hasonló módon kénytelenek tanulni. A járvány második hullámát viszont már nyitott kapukkal fogadta a közoktatás, ami miatt iskolások tízezrei számára váltak veszélyessé a közösségek. Az ő felkészülésüket segítő KórházSuli Alapítvány vezetőjével és önkéntesével beszélgettünk.


COVID-19: nem csak egy fertőző betegség
A krónikus betegségek növekvő mértéke, a fertőző betegségek és a közegészségügyi rendszerek hiányosságai viharában vergődik a világ a The Lancet című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmány szerint. A kutatás a világnépesség egészségi állapotáról és a COVID-19 hatásairól ad átfogó képet.

Gyógyszerkereső
Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, a déli határ közelében és az Alföldön vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Az ország északi felén várható további tartós eső, délelőtt az északi határszélen ónos eső, havas eső, havazás is. A Szombathely-Debrecen vonal széles sávjában kiadós mennyiség valószínű. A légmozgás napközben többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 18 fok között valószínű, északkeleten lesz a leghidegebb, a déli határ közelében mérhetjük a 10 fok feletti értékeket. Késő estére 0 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. A meteorológusok szerint napközben ismét kettős fronthatás lesz a domináns, melynek hátterében egy mediterrán ciklon áll.