Kreativitás
Le tudja-e másolni a mesterséges intelligencia az emberi kreativitást?
A technológiai fejlődés szédítő ütemét látva sokak egyik legnagyobb félelme, hogy a gépek okosabbak lesznek nálunk, így feleslegessé válunk, és minket, embereket egyszerűen kiiktatnak. Az emberi gondolkodás meghaladásához azonban a gépeknek leginkább a kreativitásunkat kellene túlszárnyalniuk. Vajon mennyi ennek a realitása?
Kiderült, működik-e Dalí híres alvástechnikája
Salvador Dalí a 20. század egyik legkiemelkedőbb művésze, szürrealista alkotásai világszerte ismertek. Kreativitása erősítésére a katalán-spanyol festő egy különleges alvástechnikát alkalmazott, amelyről egy friss tanulmány kimutatta, hogy valóban működik, és még csak nem is kell hozzá feltétlenül zseninek lenni.
Az unatkozás kevésbé ismert előnyei
Az unatkozás úgy él a köztudatban, mint egy rendkívül kellemetlen érzelmi állapot, amely elégedetlenséggel, lustasággal, mentális fáradtsággal párosul. Nehéz elképzelni, hogy pozitív hatásai is lehetnek, pedig jó néhány szerepel a listán, csak kevesen tudnak róla. Mutatjuk, mit nyerhetünk azzal, ha épp semmilyen elfoglaltságunk nincs.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
Gomolyfelhős idő várható. Elvétve lehet záporokra számítani, néhol az ég is megdörrenhet. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet késő este 15 és 20 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.