Koronavírus Megelőzése
Koronavírus: így szokjunk le arcunk tapogatásáról
Ha hozzáérünk az arcunkhoz, azzal jelentős mértékben megnövelhetjük annak az esélyét, hogy megfertőződjünk influenzával vagy akár az új típusú koronavírussal. A szemünkön és a szánkon keresztül ugyanis könnyedén bejuthatnak a testünkbe a kórokozók. Érdemes tehát mindent megtenni annak érdekében, hogy erről leszoktassuk magunkat.
Magyar orvosra emlékezik a Google
Semmelweis Ignácra, az "anyák megmentőjére" emlékezik pénteken a Google internetes kereső kezdőoldala. A világhírű magyar orvos 1847-ben ezen a napon, március 20-án tért vissza a bécsi közkórházba, ahol később kötelezővé tette a klóros kézmosást az egészségügyi személyzet számára.
Gyógyszerkereső
Fátyolfelhők lesznek felettünk, de főleg a délnyugati, nyugati országrészben erőteljes lesz a gomolyképződés. Az éjszaka első felében a középső és északi, utána elsősorban délen alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. Gyenge marad a légmozgás, csak zivatar környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 16 fok között alakul. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.