Magyar orvosra emlékezik a Google

Semmelweis Ignácra, az "anyák megmentőjére" emlékezik pénteken a Google internetes kereső kezdőoldala. A világhírű magyar orvos 1847-ben ezen a napon, március 20-án tért vissza a bécsi közkórházba, ahol később kötelezővé tette a klóros kézmosást az egészségügyi személyzet számára.

Semmelweis felfedezéséről számos tévhit kering a mai napig a köztudatban. Részletek itt.

Semmelweis Ignác 1818. július elsején született Budán. Orvosdoktori diplomáját 1844-ben szerezte meg Bécsben, illetve még ugyanabban az évben szülészmesteri oklevelét is átvehette, egy évvel később pedig sebészdoktorrá avatták - olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján. Nem sokkal később a bécsi Allgemeines Krankenhaus szülészeti klinikáján nyert el tanársegédi állást. Bár egy rövid időre el kellett hagynia az intézményt, 1847. március 20-én visszahelyezték állásába.

Google, Semmelweis Ignác, Doodle, anyák megmentője, kézmosás, kézfertőtlenítés, koronavírus, COVID-19
Semmelweis Ignácra emlékezik március 20. alkalmából a Google. Fotó: rawpixel.com

Abban az időben Európa-szerte a gyermekágyi láz néven ismert, de kevéssé megértett fertőzés számított a vezető haláloknak a szülészeti osztályokon fekvő kismamák körében. Semmelweis felismerte, hogy a fertőzést az orvosok terjesztik, akik műtétek és boncolások után kézfertőtlenítés nélkül mentek át megvizsgálni a várandós nőket. Miután Semmelweis elrendelte a klóros kézmosást az orvosok, orvostanhallgatók és az ápolószemélyzet számára, a halálesetek száma csökkenni kezdett a szülészeti osztályon. Akkoriban sokan szkeptikusak voltak az egyébként sem túl népszerű intézkedés hatékonyságával kapcsolatban, évtizedekkel később azonban széles körben bevett előírássá vált Semmelweis higiéniai ajánlása.

Napjainkban már az "anyák megmentőjeként", illetve a "fertőzéskontroll atyjaként" emlékezünk Semmelweis Ignácra, aki nemcsak a szülészeti ellátást, hanem a teljes orvoslást megreformálta felismerésével. Különösen aktuális ez ma, amikor világszerte megfeszített küzdelmet folytat az emberiség az új koronavírus ( SARS-CoV-2 ) okozta világjárvány megfékezése érdekében. Sem védőoltás, sem speciális gyógyszer nincs a kezünkben a fertőzés ellen, így csakis néhány egyszerű eszközben bízhatunk - ezek egyike pedig éppen a Semmelweis által lassan már közel két évszázada felismert rendszeres kézfertőtlenítés.

Forrás: google.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!