Jóga
Ezeket ne együk soha jógázás előtt
Érdemes betartani azt az általános szabályt, miszerint legalább két órának el kell telnie a jógaóra és az utolsó étkezés között. Ha ezt valami miatt mégsem tudjuk betartani, akkor is van pár olyan étel, amelynek a fogyasztását javasolt kerülni, ha nem szeretnénk mozgás közben kellemetlenül vagy kényelmetlenül érezni magunkat.
Gyógyszerkereső
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.