Alternatív terápiák rákosoknak

Egy friss kutatás szerint a rákos betegek körülbelül harmada használ a gyógyulás érdekében valamilyen alternatív terápiát - sokszor a kezelőorvosuk tudta nélkül.

A 10 leggyakoribb rák Magyarországon - részletekért kattintson !

Kiegészítő vagy alternatív terápiáknak nevezzük azokat a kezeléseket, melyeket a betegek a hagyományos kórházi kezelés mellett vagy akár azok helyett használnak a gyógyulás érdekében. A JAMA Oncology című tudományos folyóiratban megjelent friss tanulmány a 2012-es Nemzeti Egészségfelmérő Kérdőív (National Health Interview Survey) eredményeit felhasználva igyekezett feltérképezni, miként viszonyulnak a daganatos betegek az alternatív terápiákhoz.

Veszélyes lehet az öngyógyítás

A felmérésben részt vevő 3100 rákos beteg közül csaknem ezren próbáltak ki a megelőző évben egy vagy többféle alternatív terápiát. Az ezer ember nagyjából egyharmada pedig azt is beismerte, hogy minderről orvosát sem tájékoztatta. Ez azonban rendkívül veszélyes lehet.

Az alternatív terápiák ugyanis egészségügyi kockázatokkal járhatnak , különösen akkor, ha a betegek közben felhagynak a hagyományos gyógykezeléssel. De nem is kell feltétlenül abbahagyni a kórházi terápiát ahhoz, hogy az alternatív szerek miatt veszélybe kerüljünk. Vannak ugyanis olyan étrendkiegészítők, amelyek negatívan befolyásolhatják például a sugár- vagy kemoterápia hatását. Ilyen a nagy dózisú antioxidáns, amely csökkenti a sugárterápia hatását, vagy bizonyos gyógynövénytartalmú szerek, melyek megzavarhatják a vényköteles gyógyszerek hatását.

A jóga, a tai chi, a meditáció azonban rendkívül hasznos lehet.
A jóga, a tai chi és a meditáció rendkívül hasznos lehet. Fotó: iStock

Bizonyos alternatív terápiákat az orvosok is ajánlanak

A jóga, a tai chi ésa meditáció azonban rendkívül hasznos lehet. Ezek a terápiák mérsékelhetik a kórházi kezelések mellékhatásait, segíthetnek a nyugodt alvásban, csökkenthetik a stresszt, illetve általában véve javíthatják a betegek mentális egészségét. A Nemzeti Egészségfelmérő Kérdőív eredménye szerint egyébként a rákos betegek körülbelül 7 százaléka élt az említett terápiák valamelyikével.

Mindezek mellett a rákos betegek gyakran fordulnak kiropraktőrhőz, csontkovácshoz vagy masszázsterapeutához is. A felmérés szerint vannak továbbá, akik az akupunktúrától, energiaterápiától vagy a homeopátiától várják állapotuk javulását. Egyes kutatások egyébként arra jutottak, hogy az akupunktúra valóban segíthet a fájdalom enyhítésében, arra azonban nagyon kevés a bizonyíték, hogy az energiaterápia, azaz a Reiki hatásos lenne. A homeopátiával kapcsolatban 2015-ben összesítették az addig végzett legfontosabb kutatásokat, aminek során arra jutottak, hogy továbbra sincs elegendő bizonyíték a homeopátiás szerek hatásosságának bizonyítására.

Miért fordulunk az alternatív terápiák felé?

A betegek többféle okból is igénybe vehetik az alternatív gyógyászat nyújtotta lehetőségeket. Vannak, akik a tüneteiket szeretnék enyhíteni, mások a szorongásukat szeretnék csökkenteni, de olyan is vannak, akik így próbálnak meg nagyobb kontrollt szerezni betegségük felett. És bár egyes kiegészítő terápiák valóban segíthetnek a betegeknek, nagyon fontos, hogy mielőtt bármibe is belefognánk, minden esetben tájékoztassuk róla kezelőorvosunkat, hogy elkerüljük a veszélyes mellékhatásokat.

Forrás: time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!