Ízületi Porckopás
Az artrózis, vagyis ízületi porckopás a végtagok vagy a gerinc kisízületeinek megbetegedését jelenti, melynek következtében a csontot borító porc elvékonyodik, "kopik". Az artrózis az emberiség egyik leggyakrabban előforduló betegsége, a felnőtt lakosság 15-20 százalékát érinti.
Mit tehetünk, ha kopik a porc?
Az ízületi porckopás általában már a harmincadik életév után megkezdődik, gyakran viszont akár évtizedeken keresztül tünetmentes marad. Fontos ugyanakkor a kezelés minél korábbi megkezdése, mielőtt még a beteg azzal szembesülne, hogy cisztákkal van tele az ízülete.
"Se a válás, se az egészségem nem kényszeríthet térdre" (x)
A volt férjem tavaly bejelentette, hogy 35 év házasság után válni szeretne egy új szerelem miatt. Sokáig úgy éreztem, hogy kilátástalan a helyzetem, és képtelen vagyok egyedül leélni az életemet. Ráadásul már a testem sem volt a régi. Kinek kellenék ilyen "megkopottan"?
Gyógyszerkereső
Gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd délután délnyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk. Elsősorban hazánk északkeleti, keleti felében alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A délkeleti, keleti szél több helyen megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 18 fok közé hűl le a levegő. Napközben fronthatások nem okoznak kellemetlenséget.