Gyomorrontás
Gyomorrontásra emlékeztető tüneteket okozhat az omikron
Számos oka lehet annak, ha valakinél hasfájás, étvágytalanság, hányás vagy hasmenés jelentkezik. Szakértők szerint a kellemetlen panaszok hátterében akár az új típusú koronavírus omikron variánsa által okozott fertőzés is meghúzódhat.
Miért lesz több szívbeteg karácsonykor?
Orvosi tapasztalatok alapján, sőt számos tanulmány eredménye szerint is: az ünnepi időszakban, karácsonykor, és újév napján, egy harmadával növekszik a szívproblémákra panaszkodó páciensek száma. Vajon milyen okok állnak ennek a háttérben? Dr. Vaskó Péter kardiológus arról beszél, hogyan vigyázzunk a szívünkre az ünnepek alatt, annak érdekében, hogy a meghitt hangulatot ne árnyékolják be a szívproblémák.
Gyógyszerkereső
Többnyire borult idő várható, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró, és rövidebb időre a nap is előbukkanhat. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban akár több helyen is. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor esetleg erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.