Egészségmegőrzés
Kifogyunk az ivóvízből a magyar fiatalok szerint
A magyar fiatalok több mint háromnegyede véli úgy, hogy kifogyunk majd az ivóvízből, harmaduk szerint ráadásul ez hamarosan bekövetkezhet – mutatott rá egy friss hazai felmérés, amely azt is megvizsgálta, hogyan viszonyul az egészség megőrzéséhez a fiatal korosztály.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Súlyos égési sérülteket tud kezelni a Bethesda egy új eszközzel
Magyarországon elsőként vehetnek használatba a Bethesda Gyermekkórház Országos Gyermekplasztikai és Égéssebészeti Központja orvosai egy rendkívül korszerű bőrhálósító készüléket. A 8 millió forintért vásárolt eszköz új dimenziókat nyit a nagyégett gyermekek és fiatalok gyógyításában.
Az északkeleti tájakon is szakadozik a felhőzet, és ott is erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. Több helyen valószínű zápor, zivatar, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak intenzív csapadék kíséretében. A Délnyugat-Dunántúlon a legkisebb a csapadék esélye. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél olykor megélénkül, zivatarok környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A változékony idő mellett a frontérzékenyek tüneteit napközben kettős fronthatás erősítheti fel.