Derékfájdalom
Az ülő ember betegsége: ezt kell tudni róla
Az isiász egy olyan kórkép, amit jellemzően nem egy konkrét sérülés okoz, hanem lassan, akár évek alatt fejlődik ki, főként 40 éves kor felett. Az "ülő ember betegsége" derék-, csípő- és lábfájdalommal jár, a testhelyzet-változtatás pedig gyakran felerősíti a panaszokat.
Gyógyszerkereső
Délnyugat felől - az északkeleti megyék kivételével - megnövekszik a fátyolfelhőzet, a délnyugati országrészben meg is vastagszik a felhőtakaró, ott gyenge eső is előfordulhat. A délkeleti, keleti szél a Dunántúlon és a Duna-Tisza köze déli részén időnként továbbra is megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 14 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendesebb északkeleti tájakon ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Fronthatásra napközben nem kell számítani.