Beszéd
Hihetetlen, mire képes a kutyák agya
A kutyák agya érzékeli, ha emberi beszédet hall, és képes különbséget tenni a nyelvek között: más-más mintázatot mutat egy ismert és egy ismeretlen nyelv hallatán - mutatták ki az ELTE Természettudományi Karának (TTK) etológusai legújabb agyi képalkotásos vizsgálatukban.
Bámulatos dolog derült ki a beszédről
Már negyven millió éve léteztek a beszéd alapkövei, az ember és a majom közös elődei is ismerték a komplex nyelvi szerkezetek bizonyos szabályait - állapította meg a Zürichi Egyetem (UZH) Összehasonlító Nyelvtudományi Intézete egy mesterséges nyelvtan segítségével. Ezeket a szerkezeteket a majmok ugyanolyan jól értették, mint az emberek.
Gyógyszerkereső
A felhős tájakon gomolyosodik a felhőzet, másutt pedig a napsütés mellett egyre több gomolyfelhő képződik, melyek délutánra szétterülve jobban összeállnak erősen felhős időszakokat okozva. Délnyugaton elvétve kisebb zápor még előfordulhat. Az északi szelet nagy területen kísérik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között alakul.Késő estére 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. A gyenge hidegfronti hatások következtében ingerlékenység, nyugtalanság, koncentrációromlás és fejfájás fordulhat elő, különösen frontérzékenyeknél.