Furcsa dolog áll a beszédfejlődés mögött

Az általunk képzett hangokat nagyban meghatározza az álkapocs elhelyezkedése, arra pedig hatással van az, hogy miként rágjuk meg az ételt. Ebből az következik, hogy az őseink táplálkozási szokásai is befolyásolták a nyelvek alakulását.

Emiatt beszélünk ma úgy, ahogy

Őseink táplálkozása is nagy hatással volt arra, ahogyan ma az emberek többsége beszél - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport. "Köztudott, hogy a nyelvek a társadalmak változásaival együtt fejlődnek, de az általunk képzett hangokat nagyban meghatározza az álkapocs elhelyezkedése, arra pedig hatással van az, hogy miként rágjuk meg táplálékunkat" - olvasható a friss a tanulmányban.

hang, beszéd, nyelv, beszédfejlődés, táplálkozás
Őseink még máshogy ejtették a hangokat. Fotó: 123rf

A nyelv tanulmányozása gyakran kulturális tényezőkre összpontosít, de az új kutatás eredményeiből jól látszik, hogy a nyelv biológiai jelenség is, a kettőt nem lehet elválasztani egymástól - véli Balthasar Bickel nyelvész, a tanulmány társszerzője.

Kiderült, mit evett a neandervölgyi ember - ha kíváncsi rá, kattintson!

A kutatók kőkori és modern koponyákat tanulmányoztak és szimulációkkal megfigyelték meg, hogy az állkapocs különféle elhelyezkedése alapján milyen hangokat tudunk kibocsátani. A ma létező nyelvek mintegy negyedét, kétezer nyelv adatbázisát elemezve képesek voltak meghatározni, hogy egyes hangokat hol és milyen gyakran használnak.

A nyelv alakulásának háttere

A vadászó-gyűjtögető társadalmak csoportjai által beszélt nyelvekben nagy valószínűséggel kevésbé használhatták azokat a mássalhangzókat, amelyeket a későbbi, földművelő társadalmak használtak - állapították meg a kutatók. Noreen von Cramon-Taubadel antropológusa szerint ugyanis anatómiánk megváltoztatta a nyelvekben lévő hangok típusait is.

A kőkori koponyák különböznek a modern koriaktól. A régebbi koponyákban a felső és az alsó fogak közvetlenül egymásra záródnak, míg a modern emberkében van bizonyos túlharapás. Ez azt jelenti, hogy a felső fogak kijjebb helyezkednek el az alsókhoz képest, ha a száj zárva van.

Ezért változtak a hangok

A növénytermesztés és a főzés elterjedése előtt a korai emberek nyers húst rágtak, ami az állkapocs és a fogak számára kemény munka volt. A puhább, főtt ételek bevezetésével azonban megváltozott a rágás módja. Ez pedig nemcsak az állkapocs állását változtatta meg, de a könnyen kiejthető hangokat is. Könnyebbé vált például az "f" és a "v" hang kiejtése.

A kutatók 52 indoeurópai nyelvet vizsgáltak meg abból a szempontból, hogy az "f" és a v"" hang miként jelent meg bennük. Kimutatták, hogy amikor a nyers ételeket felváltotta a lágyabb főtt hús, burgonya, rizs és zöldség, ezek a hangok egyre elterjedtebbé váltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!