Ezért ne szakíts gyümölcsöt az utcai fákról

Ősszel újabb gyümölcsfák érnek be, sokat pedig ezek közül az utcákon sétálva is megtalálunk. Nem érdemes azonban szakítani róluk, mondván, az úgyis senkié.

Sajnos nem igaz a sokakban élő feltételezés, miszerint az utcán lévő gyümölcsfa termése mindenkié. Mivel az önkormányzati tulajdonú közterületen álló fa a helyi önkormányzat tulajdona, ebből logikusan következik, hogy annak termése is a települést illeti. „A gyümölcsfán termő gyümölcsre nem formálhatunk jogot, még akkor sem, ha a fát mi magunk ültettük és gondoztuk. Ha valaki mégis engedély nélkül felszedi a gyümölcsöt, és a közterület-felügyelők tetten érik, szabálysértési eljárást indíthatnak ellene" – mondja Ecsedy Miklós ügyvéd a Mindmegette portálon.

gyümölcsfa, gyümölcs, cseresznye, meggy
Ne szakítsd le, ha nem a tiéd! Fotó: Getty Images

Az önkormányzat azonban a mindennapokban ritkán él a szüretelés jogával, ezért a valóságban a közterületen lévő gyümölcsöt leggyakrabban az gyűjti be, akinek az ingatlana előtt a fa áll.Gyakran előfordul, hogy az ingatlan tulajdonosa veszekedni kezd az utcai gyümölcsöt szedő járókelőkkel, holott valójában a fentiekből következően ezt neki nem áll jogában megtiltani, hiszen a termést bárki leszedheti, ha ezt a tulajdonos, tehát az önkormányzat elmulasztja.

Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy az alma egészséges, ám most kiderült: az agyat is védi. Részletek. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!