A legjobb és legrosszabb italok fogyókúrához

Ha fogyni szeretnénk, akkor nemcsak arra kell odafigyelnünk, hogy mit eszünk, hanem arra is, hogy mit iszunk. Vannak ugyanis olyan italok, amelyek segíthetnek a fogyásban, de olyanok is, amelyektől még több plusz kilót szedhetünk magunkra.

Mutatjuk, mit igyunk és mit ne, ha fogyni szeretnénk.

Ezeket nyugodtan ihatjuk

A legjobb ital, amit magunkhoz vehetünk, az a sima víz. Ha üdítőzés helyett vizet iszunk, azzal több száz kalóriát spórolhatunk meg. Ha pedig étkezés előtt fél órával megiszunk 1-2 pohár vizet, az kissé eltelít, így kevesebbet fogunk enni, és az anyagcserénk is felgyorsulhat. Szintén jó választás a fogyókúrázóknak minden olyan ital, amelyben kevés kalória, ám sok tápanyag található - például a sovány tej és a szójatej .

fogyókúra, fogyókúrás italok, diéta, diétás italok,
Nem is gondolnánk, mennyi ital segítheti a fogyásunkat. Fotó: iStock

Az ízesítés nélkül fogyasztott teák szintén jó választásnak bizonyulhatnak, hiszen nincs bennük kalória. A zöld tea ráadásul a fogyásban is segíthet, vélhetően a benne található koffeinnek és katekineknek köszönhetően. A megfelelő hatás eléréséhez legalább két csésze zöld teát érdemes meginni naponta.

A növényi alapú tejhelyettesítőkben, mint például a mandulatej, kevesebb a kalória, mint a tehéntejben, ugyanakkor a fehérjetartalmuk is alacsonyabb, így nem feltétlenül jobbak, ha valaki diétázik.

A zöldségleveknek is helye van a listán, mivel táplálóak, ugyanakkor kevesebb bennük a kalória, mint a gyümölcslevekben. Egy pohár paradicsomlében például csak 41 kalória van, míg egy pohár narancslében 122. Ha boltban veszünk zöldséglevet, mindig az alacsony nátriumtartalmút keressük. A feketekávé - természetesen cukor és tejszín nélkül - szintén jó választás, mivel kalóriamentes és sok benne az antioxidáns. Ha tehát egy kis extra energiára van szükségünk, inkább a kávét válasszuk, ne pedig az energiaitalokat.

Ezeket jobb kerülni

Azért jó, ha tudjuk, hogy a kávé is lehet a diétánk ellensége - leginkább azok az ízesített kávéitalok, amelyeket a nagy kávézóláncokban árulnak. Ezekben adagonként 2-300 kalória is lehet - vagy akár ennél is több, ha tejszínhabot is kérünk rájuk. A szénsavas üdítőkkel szintén legyünk óvatosak, mert üres kalóriák százait tartalmazzák. Ezeket érdemes teljesen elhagyni, ha pedig néha úgy érezzük, hogy nagyon kívánjuk, akkor válasszuk a kalóriamentes változatot.

Az alkoholos italok közül különösen a koktélokban van sok kalória, ezekbe ugyanis gyakran cukorszirupot is kevernek. A legkevésbé kalóriadús italkeverék a vodka-szóda, de ezzel is érdemes mértékletesnek lenni - aki fogyni szeretne, annak általában semmiféle alkohol fogyasztását nem javasolják. Azonban az alkoholmentes koktélokkal is vigyázzunk, mert ezekben általában gyümölcslé, szörp vagy cukorszirup van, ezért bőven tartalmaznak kalóriákat.

Az energiaitalokban is sok a kalória, így ha valaki fogyni szeretne, ezeket is inkább hanyagolja, vagy válasszon belőlük cukormentes változatot. Azzal sem árt tisztában lenni, hogy a gyümölcslevekben is bőven van kalória - akár a dobozos, akár a frissen facsart verziót fogyasztjuk. Ugyanez a helyzet a különféle smoothiekkal és turmixokkal is,

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A vastagabb felhőzet fokozatosan délnyugat, nyugat felé halad, csak lassan szakadozik, közben északkeleten a gomolyok estére feloszlanak, de addig néhol kisebb záporeső előfordulhat belőlük. Az északias szelet estig még helyenként élénk lökések kísérik.Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!