Ezt egyék a pasik!

Vannak betegségek melyek inkább a nőkre, de számos betegség létezik mely inkább a férfiakra veszélyes. A rendszeres orvosi vizsgálatok ellenőrzése mellett ezek a betegségek megelőzhetőek megfelelő életmód kialakításával.

A férfiak körében leggyakrabban előforduló egészségügyi problémákat is meg lehet előzni, ha odafigyelnek táplálkozásukra. Vegyük sorra azt a három betegséget, ami a leginkább érinti a férfiakat!

Szívbetegségek

A fejlett országokban a korai elhalálozás egyik leggyakoribb okai a szív- és érrendszeri megbetegedések. A férfiak esetében az elhalálozások 30-50 százalékáért felelősek. Ezen belül a leggyakoribb a szívinfarktus, a szívelégtelenség és a koszorúér-betegség. Kialakulását számos tényező okozhatja, mint például a nem megfelelő táplálkozás, túlzott zsírfogyasztás, dohányzás, túlsúly, fizikai aktivitás hiánya.


Csökkenthető a szívbetegségek kialakulásának kockázata, ha napi ötször fogyasztanak zöldséget-gyümölcsöt, telített állati zsírok helyett, telítetlen növényi olajakat használnak és beépítik étrendükbe a teljes kiőrlésű gabonaféléket, halolajat, fokhagymát. Ezek hozzájárulnak az érfalak károsodásának csökkentéséhez, valamint megfelelő értékek közt tartják a koleszterin szintet.

Magas vérnyomás

A magas vérnyomás(más néven hipertónia) jelentős kockázati tényező az érrendszeri-, szív- és vesebetegségek kialakulásában. A hipertónia a szívinfarktus, stroke, szívelégtelenség egyik legfőbb kiváltó oka. Kialakulásához hozzájárul a helytelen életmód, az örökletesség, a stressz, a túlzott alkoholfogyasztás és dohányzás, a túlsúly, a nem megfelelő testmozgás, a túlzott koffeinfogyasztás és a D-vitamin hiány.
Az étrend- és életmódbeli változások révén javítható a vérnyomás szabályozása. Segítséget jelenthet a só használatának elkerülése főzés közben vagy az alacsonyabb sótartalmú ételek választása. A rendszeres fizikai aktivitás, a testsúlycsökkentés, az egészségesebb étrend (káliumban, kalciumban és magnéziumban gazdag), a dohányzás abbahagyása, a koffeinfogyasztás csökkentése mind-mind hozzájárul a megfelelő vérnyomás kialakulásához.

Prosztata megbetegedések

A prosztatarák előkelő helyet foglal el a férfiak halálozási statisztikájában az 55 év felettiek körében. Ebben szerepe van a megelőzés, illetve a korai diagnosztizálás hiányának, hiszen a férfiak idegenkednek a kellemetlen szűrővizsgálattól. Kialakulását elősegíti afehérjedús táplálkozás, az A- és D-vitamin hiánya.

A prosztata leggyakoribb betegségeiről itt olvashat!



A spenót, brokkoli, répa, karfiol, káposzta, alma, málna, eper, görögdinnye fogyasztása csökkenti a prosztatarák kialakulásának esélyét.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+4, +9 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban pénteken délelőtt változóan, gyakran erősen felhős lesz az ég, elsősorban délen és keleten várható elszórtan eső.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag