Új kutatások bizonyítják, az australopithecus nem étrendje miatt halt ki. Az utóbbi évtizedben tudományos eredmények sora cáfolta azt a korábbi elképzelést, mely szerint a vegetarianizmus okozta az előember pusztulását, gyengévé téve őt a ragadozó emberrel szemben.
Az australopithecus körülbelül 6-1 millió évvel ezelőtt élt Dél- és Kelet-Afrika fás szavannáin. A hímek kb. 150 cm, a nőstények kb. 120 cm magasak voltak, testfelépítésük még nagy részben majomszerű jegyeket mutatott: robosztus felsőtest, vastag lábak, durva, majomszerű koponya, erőteljes állkapocs és fogak.
Az eredeti feltételezés szerint ez az előember (habár egyes antropológiai elméletek szerint az australopithecus nem a homo-fajnak egy nagyon korai, még majomszerű stádiuma, hanem egy teljesen önálló faj volt) fogai formájából adódóan - a ma élő főemlősökhöz hasonlóan - növényevő volt, főleg gyümölcsökkel az étlapon. Koponyája és állkapcsa azért vált egyre vaskosabbá az évmilliók során, hogy a rágós növényi táplálékot meg tudja rágni, ami viszont egyre specializáltabbá tette táplálkozási szokásait, ezáltal azonban gyengítve a túlélési esélyeit is. De a válogatós australopithecust más is hátravetette az evolúciós küzdelemben.
Mivel a növényevő életmód nem követel meg a vadászathoz hasonló bonyolult tevékenységrepertoárt, csapatmunkát, ezért a növényevő előember hátrányba került a vadászni kezdő homo fajokkal szemben, melyek idővel "átvették a hatalmat", s végül győzedelmeskedtek a fajon belüli evolúciós küzdelemben. Az emberi intelligencia fejlődésének és a társadalmi együttműködésnek kezdetei eszerint tehát a húsevéssel magyarázhatóak.
1999-ben azonban a Colorado Egyetem antropológus professzora, Matt Sponheimer a már két lábra állt, de még mindig majomszerű testfelépítésű hominidák (emberfélék) egyik alfajának, a kb. 2 millió éve élt Paronthropus (australopithecus) robustusnak a fogait egy speciális karbonvizsgálatnak alávetve arra a megállapításra jutott, hogy ezek az élőlények a korábban feltételezettnél jóval változatosabban táplálkoztak. A fogzománc rétegeibe beépült, a fotoszintézis során keletkező kémiai anyagok jelenléte arra utal, hogy nem csupán az erdős részeken termő gyümölcsök és levelek, hanem különféle zöld növények, úgy mint fű és nád is szerepelhetett a tápláléklistán, csakúgy, mint az ezeket a növényeket fogyasztó kisebb állatok. Vagyis az eddig tisztán vegetáriánusnak hitt előember akár mindenevő is lehetett. De akkor mi különböztette meg mégis a későbbi homo-któl?
Az, hogy ez a fajta húsevés nem egyenlő a ragadozó, vadászó életmóddal; a Paranthropus csak apró rovarokat, férgeket fogyasztott, s időnként kisméretű állatokat ejtett el - akárcsak a mai csimpánzok. Már ezek az állítások sem kevéssé írják felül a róluk alkotott eddigi tudásunkat, hiszen ez egyrészt azt jelentené, hogy az előember a fás szavannán kívül nyílt füves térségekre is betette a lábát, valamint, ami talán ennél is fontosabb, hogy nem állja meg helyét az evolúció lefolyásának korábbi magyarázata, mely az ember kialakulását a húsevő életmódból vezette le.
Sponheimer kutatásai egyetlen kérdésre azonban nem tudtak választ adni: miért voltak az australopithecusnak lapos, vastag zománcú örlőfogai, amikor ezek se a rágós növények, sem pedig a hús feldolgozására nem igazán alkalmasak, ellenben megfelelőek a szilárdabb és törékenyebb táplálék rágására? A számos tudósnak azóta is fejtörést okozó rejtvényt Nathanial Dominy, a California Egyetem munkatársa vélte megoldani nemrég nyilvánosságra hozott kutatási eredményeivel. Dominy afrikai földikutyák és 2 millió éve Afrikában élt őseink csontjainak kémiai összetételét alapul véve megállapította: a karbon-teszttel kimutatott anyagok nemcsak a növények szárából, hanem föld alatti részeiből is származhatnak. Ez alapján tehát úgy tűnik tehát, hogy az australopithecus főleg gyökerekkel és gumókkal táplálkozott.
Dominy elméletére reagálva azonban néhány, a kutatásban nem érdekelt kollégája éles kritikával fogalmazta meg kételyét. Többen úgy vélik, az egyébként is nehezen hozzáférhető apró gyökerekkel aligha lakhattak jól erőteljes testfelépítésű őseink, ezen kívül a kutatócsoport nem kizárólagos választ talált a kérdésre, csupán egy lehetőséget a sok közül.
Az australopithecus táplálkozási szokásainak és kihalásának problémája tehát továbbra sem oldódott meg teljesen, ahogy a kutatások eredeti célja sem: a Homo és az Australopithecus fajok közötti szakadék áthidalása.
an-no.hu
