Nagy baj lehet, ha nem takarítjuk ki a mikrót

Akár komoly fertőzést is okozhat, ha nem takarítod elég gyakran a mikrohullámú sütődet – hívja fel a figyelmet az élelmiszerbiztonsági szakember.

A mikró nagy segítség a konyhában: használjuk a felolvasztástól a melegítésen át a fertőtlenítésig. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy a közeledő meleg nyári hónapokban könnyedén elszaporodhatnak benne a baktériumok, melyek akár súlyos fertőzést is okozhatnak. Tipikus nyári fertőzés a szalmonella: a szélsőséges esetben akár hónapokig is fertőző baktériumnak a nem megfelelően tisztított mikrohullámú sütőd is megfelelő táptalajává válhat.

mikrohullámú sütő, mikró, szalmonella, E-coli
Ne hagyjuk rászáradni! Fotó: Getty Images

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívása szerint a szalmonella a higiénés szabályok betartásával, és az élelmiszerek megfelelő hűtésével, hőkezelésével megelőzhető. Mint írják, a kisgyermekekre, idősekre és a legyengült szervezetűekre különösen veszélyes betegség kórokozóját leggyakrabban a nyers vagy nem eléggé átsült hús és tojásételek közvetítik, de gyakorlatilag bármilyen ételre rákerülhet akár egy konyhai eszközről, például a mikróról is. 

Nem melegít egyenletesen

Nyáron sokan – megóvva magukat a forró tűzhely melletti ácsorgástól – több napra előre főznek, majd azt kisebb adagokban újramelegítik a mikróban. A németországi R+V német biztosítótársaság orvosa, Marko Ostendorf azonban felhívja a figyelmet arra, hogy "a mikrohullámú sütők nem melegítenek egyenletesen, ezáltal úgynevezett hideg pontok alakulnak ki az ételekben. Ezekben a fészkekben pedig életben maradnak és szaporodnak a baktériumok". Ennek megakadályozására a szakember javaslata szerint az ételt mennyiségének megfelelően négy-öt percig kell a legmagasabb fokozaton melegíteni. Emellett hasznos, ha közben párszor megforgatjuk azt, illetve ha lapos edényt használunk, mivel akkor a hullámoknak csak néhány centiméter mélyen kell az ételbe hatolniuk.

Ha melegítés előtt nyers húst engedtél fel a mikróban, még ha le is takartad azt, E.colival vagy szalmonellával fertőzheti meg az ételt, amit utána melegítesz. Ezért fontos, hogy rendszeresen takarítsd ki a szerkezetet, erre kifejezetten jó választás a citrom, az ecet, vagy a szódabikarbóna, melyek megfelelően fertőtlenítik is a felületet. Ha nagyon makacs ételmaradékok vannak a mikróban, néhány percig melegíts benne egy csésze vizet, a gőz így megpuhítja a megkeményedett ételdarabokat, így azok már könnyen letörölhetők. Szintén fontos, hogy mindig tányéron, vagy edényben melegítsd az ételt, így ugyanis a fertőzés kockázata minimálisra csökken – mondja Ben Chapman, az Észak-Karolinai Állami Egyetem élelmiszerbiztonsági szakembere.

Magyarországon a szalmonella gyomor-bélhuruttal járó formája fordul elő leggyakrabban, évente nagyjából 12 000 esetet diagnosztizálnak. Okozója a Salmonella baktérium többféle típusa lehet, leggyakoribb kórokozó a S. enteritidis. A fertőzés a nyári hónapokban gyakoribb, mert ilyenkor a meleg hatására a nem megfelelően tárolt élelmiszerekben a baktérium könnyen elszaporodik.

Nem gondoltuk: ez a legpiszkosabb felület!

A túl ritkán tisztított mikrohullámú sütők ráadásul nem csak belül, hanem kívül is hemzsegnek a baktériumoktól, amik a maradék ételmaradékokból, vagy az érintésünktől kerülnek rá. Az Arizonai Egyetem mikrobiológiai kutatásának eredményei szerint a mikrohullámú sütő nyitókilincse az egyik legpiszkosabb felület a közös irodai helyiségekben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!