Hogyan segíthetjük a vas felszívódását?

A vashiány az egyik leggyakoribb hiányállapot, amelynek hátterében sok esetben valamilyen felszívódási zavar húzódik. Összegyűjtöttük, milyen tényezők befolyásolhatják ennek az ásványi anyagnak a felszívódását, és azt, hogyan segíthetjük azt mi magunk is.

A vas az egészséges élethez nélkülözhetetlen ásványi anyag, amelynek fontos szerepe van egyebek mellett a vérképzésben, az oxigén szállításában és az izomsejtek anyagcsere-folyamataiban. Megfelelő szintjére ezért kiemelt figyelmet kell fordítani, a szervezet vasszükségletét és az ajánlott napi vasbevitel mértékét ugyanakkor számos tényező befolyásolhatja. Jelentős különbség van például a nemek tekintetében: egy átlagos felnőtt férfinak naponta 8 milligramm táplálékvas bevitelére van szüksége, a termékeny korú nőknél ez a mennyiség (a menstruációt kísérő vérveszteség miatt) jelentősen nagyobb, napi 18 milligramm. Előfordulhat, hogy az étrendünk vagy az életvitelünk miatt kell nagyobb figyelmet fordítanunk a vaspótlásra, a vegetáriánus vagy vegán diétát követőknél például gyakrabban alakulhat ki vashiány. A túlsúlyos embereknél is sűrűbben tapasztalható a hiányállapot, mivel a szervezetükben gyakrabban alakul ki gyulladás, ami megnehezíti a vas felszívódását. Ilyen felszívódási vagy szállítási zavart okozhat továbbá valamilyen betegség, vagy gyógyszer szedése is.

tea, csésze, kancsó, élénkítő, frissítő
A többi között a teázás is megnehezítheti a vas felszívódását a szervezetben. Fotó: Getty Images

Nehéz időben felismerni a vashiányt

A vashiány a vérből laboratóriumi vizsgálattal diagnosztizálható. Ha igazolódik a hiány, akkor többnyire vaspótlással rendezhető a probléma, ugyanakkor sok esetben szükség lehet a felszívódási zavart kiváltó alapbetegség kezelésére is. Sajnos a vashiányt többnyire nem ismerik fel a kialakulása kezdeti szakaszában, leggyakrabban annak következményét, a vashiányos vérszegénységet diagnosztizálják. Ezt az állapotot rendszerint már többféle tünet (sápadtság, gyengeség, heves szívdobogás, hajhullás) is kíséri, a gyógyítása pedig hosszadalmasabb, gyakran kórházi körülmények között végzett infúziós kezelést igényel.

Vashiányos állapotra figyelmeztethet egyebek között a ferritin nevű fehérjemolekula alacsony szintje a vérben. A ferritin alapvető funkciója a vasatomok raktározása, a szervezet vastartalmának nagyjából a negyedét adja. Normális értéke nőknél 6,9-283, férfiaknál pedig 16-323 mikrogramm/l. A szervezetben található ferritinnek csak egy része jelenik meg a keringésben, ez azonban a raktározott vas mennyiségével párhuzamosan változik. Előfordulhat az is, hogy a ferritin szintje a normális értéknél magasabb, ez sok esetben valamilyen gyulladásra vagy akár daganatos betegségre hívhatja fel a figyelmet. Fokozott vasraktározással járó betegségekben (hemosziderózis) is lehet a szintje magasabb.

Hogyan segíthetjük a vas felszívódását?

A vas a vékonybél bizonyos szakaszain szívódik fel, a különböző készítményekből azonban eltérő módon hasznosulhat attól függően, hogy három vegyértékű (úgynevezett ferri), illetve két vegyértékű (vagyis ferro) formában van-e azokban jelen. A jól megválasztott vaspótló készítmény használata mellett mi is sokat tehetünk azért, hogy szervezetünkben megfelelő szintre kerüljön ez a fontos ásványi anyag.

A vas egyes növényekben (például a spenótban) kifejezetten magas arányban van jelen, mégsem ezek az ideális beviteli források. A növényi vasforrások ugyanis lényegesen rosszabbul hasznosulnak, mint az állati eredetű fehérjéhez kötött vas. A vörös húsok (marha- és disznóhús) ugyanakkor nagy arányban tartalmazzák a szervezet számára jól hasznosítható, úgynevezett hemvasat. Kisebb mértékben a fehér húsok (halak, szárnyasok) is tartalmazzák a vas ezen formáját, így a kiegyensúlyozott táplálkozás részeként mindkét élelmiszercsoportot érdemes a mindennapi étrend részévé tenni.

A vas felszívódását gátolhatják a magas rost- és fitáttartalmú élelmiszerek (például a teljes kiőrlésű gabonafélék, a hüvelyesek), de a tea is a benne lévő tannin miatt, amely megköti a vasat. Vagyis a legjobb, ha nem a főétkezéskor iszunk egy csészével, legalább egy órát várjunk vele evés után. A magnézium és a kalcium szintúgy akadályozza az ásványi anyag hasznosulását, így az ezeket tartalmazó készítményeket nem javasolt egy időben beszedni a vaspótlásra szolgáló étrend-kiegészítőkkel, érdemes a kettő között legalább két óra szünetet hagyni. Segíti azonban a felszívódást a C-vitamin, így ezeket egyszerre is beszedhetjük, illetve a vastartalmú ételek fogyasztását például citrusfélékkel is kombinálhatjuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.