Születésemtől fogva vékonyabb vagyok, mint az átlag, és egy idő után az is egyértelművé vált, hogy magasabb is. Mindez persze sokáig nem tudatosult bennem, az pedig végképp nem jutott eszembe, hogy valaki szerint "baj" van az adottságaimmal. Amennyire emlékszem, az első csúfolódó megjegyzést óvodában kaptam, egy határozott, skrupulusok nélküli kislány úgy gondolta, közli velem, hogy "olyan vagy, mint egy csontváz". Máig eszembe jut néha, képzelhetik, milyen rosszul esett akkor. Ettől függetlenül még jó néhány évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az egyre szaporodó bántó megjegyzések - amelyek hol az alkatomra, hol a magasságomra irányultak - nyomán valamiféle torz módon elhiggyem, hogy nem vagyok elég jó, és elkezdjem szégyellni, takargatni, ahogy kinézek.
Bár felnőttként már számtalan pozitív visszajelzést kapok a külsőmmel kapcsolatban, nem fogok hazudni: még most, közel 30 évesen is vannak gondjaim önmagam elfogadásával és az önbizalmammal (pontosabban annak hiányával). Talán ha gyerekként, tiniként fel tudom dolgozni, meg tudom érteni azt, ami velem történik, nem érezném olykor, hogy az egykor rám aggatott bántó jelzők skarlát betűként virítanak rajtam, és meghatározzák azt, aki vagyok - vagy aki lehetnék. Higgyék tehát el nekem - hiszen személyes tapasztalatból mondom - a gyerekkori csúfolódásoknak hosszúra nyúlhat az árnyékuk, és noha nem lehetetlen felnőttként megküzdeni az emlékekkel, sokkal egyszerűbb és kevesebb lelki fájdalommal jár, ha a harc a tapasztalások idejében, a megfelelő módszerek segítségével zajlik le.
A csúfolás egyébként nemcsak komoly probléma, hanem bármelyik gyereket érintheti, így - főleg egy szülőnek - soha nem árt tájékozottabbnak, felkészültebbnek lenni a témában. "Mindenkinek van olyan hibája, ami gúny tárgyává teheti. Jellemzően azonban azokat a gyerekeket kezdik el csúfolni, akik nem átlagosak, például a bőrszínük, a testi adottságaik vagy az anyagi helyzetük miatt. A visszahúzódó személyiség is növelheti annak az esélyét, hogy valaki céltáblává váljon, hiszen az már önmagában provokáció a csúfoló számára, hogy az érintett gátoltabban reagál" - mondja Oláh Csilla gyermek klinikai szakpszichológus.
A szakember azt is fontosnak tartotta leszögezni, hogy csúfoló is bárkiből lehet. "A legtöbbször valamilyen szempontból a csúfoló is eltér az átlagtól, sőt, ő maga is megtapasztalja, hogy problémák vannak vele, kudarcok, sikertelenségek érik. A csúfolás éppen ezért valahol arról szól, hogy a csúfoló megpróbálja helyreállítani a megtépázott önbizalmát, vagy azzal palástolni a saját hibáit, hogy a másikat kezdi bántani. Így azt érezheti, hogy legalább egy embernél erősebb, jobb. Ez egyfajta kompenzáció, fölényre törekvés" - magyarázza a pszichológus.
Mit tegyen a szülő?
Az egyértelmű, hogy ha a szülő megtudja, hogy a gyerekét csúfolják, akkor tennie kell valamit. Nagyon sok múlik azonban azon - sőt, szinte minden -, hogyan reagál. Vannak, akik azzal próbálják csitítani a gyereket, hogy azt mondják, őket is csúfolták régen, és mégsem lett semmi bajuk, ez egyébként is "kell az éréshez". Vagy csak legyintenek, hogy a csúfoló biztosan nem bántásnak szánta a megjegyzést. Ez azonban rossz taktika, mert azt üzenik vele, hogy szégyellnivaló, tabu, ami a gyerekkel történt, amit érez, és inkább ne is említsük meg többé. Az ugyancsak többet árt, mint használ, ha a szülő maga szeretné megtorolni a gyereke sérelmét. Legközelebb ugyanis, amikor a gyerekek megint egymás között lesznek az óvodában, iskolában, az áldozat ugyanolyan felkészületlen lesz a támadásokkal szemben, mint a szülő közbeavatkozása előtt.
Mi tehát a jó módszer? Az, hogy otthon, családi körben átbeszéljük a gyerek tapasztalatait. "Természetesen nem arra kell bátorítani, hogy hosszú ideig tapicskoljon a bánatban, de engedni kell, hogy átélje a fájdalmat, és elmesélhesse, miért rossz most neki, mit érez, mit gondol. Ezzel segítünk abban, hogy átlássa, feldolgozza az eseményeket, és összerakjon a történtekről egy narratívát, amit legközelebb, hasonló helyzetben fel tud használni, ezáltal jobban kezeli majd az adott szituációt" - így Oláh, aki szerint azt is lényeges tisztázni a gyerekkel, hogy a világ nem egy tökéletes hely, és teljesen természetes, ha nem minden szituációból jövünk ki jól. Attól még, hogy valaki egy adott helyzetben nem nyertes, nem válik automatikusan vesztessé.
Nem könnyű annak a szülőnek sem, akinek az derül ki a gyerekéről, hogy ő csúfol másokat. Sokan kudarcként élik meg ezt, és azt hiszik, hogy nekik kell helyrehozni a történteket. Ilyenkor általában megbüntetik a gyereket, vagy más külső megoldást választanak, de nem beszélik át, hogy bár a csúfolás nagyon rossz módszer, valamilyen szinten jogos az érzés, ami mögötte van. "Érdemes hitelesíteni a gyereket, hogy megértjük, ha például irigy arra az osztálytársára, aki nála jobban olvas, emiatt pedig szorong, dühös, és úgy érzi, bele kell kötnie a másikba. Ezzel nem a csúfolást szentesítjük, csak megpróbáljuk átlátni, mi zajlik le a gyerekben. Közösen ki kell találni, a csúfolás helyett mi segíthet megküzdeni a rossz érzésekkel" - tanácsolja a szakember.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Szorongó gyerek, függő felnőtt
Azok a gyerekek, akiknek nem vagy nem a megfelelő módon segítenek feldolgozni, hogy csúfolják őket, hamar szorongóvá, stresszessé, depresszióssá válhatnak. "Aaron T. Beck amerikai neurológus, pszichoterapeuta szerint, ha valaki negatív benyomásokat szerez saját magáról, a világról és a jövőjéről, akkor depresszív fejlődésről beszélhetünk. A csúfolás pedig az egyik legnegatívabb visszajelzés a gyerek számára a három említett területről. Nap mint nap órákat kell eltöltenie egy olyan helyen, például az óvodában vagy az iskolában, ahol nem fogadják el, nem segítenek neki. Ez meggyőzi arról, hogy a világ egy rossz hely, hiszen azt tapasztalja, hogy ha elhagyja otthona biztonságát, akkor elkezdik bántani, és nem tudja megvédeni magát. A jövőjéről is csak negatívan képes gondolkodni, azt hiszi, innentől kezdve mindig ez vár rá, és nincs is feltétlenül értelme küzdeni ellene" - világít rá Oláh Csilla, majd hozzátette: a gyerekek egy része a folyamatos csúfolás hatására egy idő után már alig mutat aktivitást, és motiválatlan lesz, míg mások irritálttá válnak, mindenre ugranak, dührohamaik lesznek.
A fentebb ismertetett elméletet Dr. Tringer László pszichiáter, pszichológus később kiegészítette azzal, hogy a negatív élmények nemcsak az énképre, a világról alkotott benyomásainkra és a jövőről szóló elképzeléseinkre vannak hatással, hanem a kapcsolatainkra is. A csúfolt gyerekek úgy érezhetik, nincs értelme kapcsolódni senkivel, nem jó megmutatni magukat, együtt lenni valakivel, mert az fájdalmat okozhat. És bár nem lehet azt mondani, hogy minden csúfolt gyerekből kisiklott felnőtt lesz, a fel nem dolgozott trauma évekkel, évtizedekkel később is éreztetheti a hatását. Sokan a munkájukba temetkeznek, karrieristákká válnak, mert az a céljuk, hogy egy adott területen végre ők lehessenek a legjobbak, a legsikeresebbek. Az önmegnyugtatás torz formái szintén jellemzőek lehetnek, az érintett különféle függőségek (alkohol, drog stb.) útján igyekszik elfelejteni a múltját. Ha pedig az idők során a személyiség komolyan torzul, előfordulhat, hogy az egykor csúfolt gyerek például a párkapcsolataiban éli meg azt, hogy ő irányít, és adott esetben bántalmazóvá válik.
Amikor már szakember segítségére van szükség
Ha a szülő úgy érzi, nyitottan, megértően viselkedett, átbeszélték a gyerekkel a csúfolással kapcsolatos történéseket - adott esetben az iskolában is egyeztetett az érintettekkel, és az intézmény megtett bizonyos lépéseket -, mégsem változik a gyerek állapota, érdemes szakemberhez fordulni. Szintén célszerű pszichológus segítségét igénybe venni, amennyiben azt vesszük észre, a gyereknek nincs kedve iskolába menni, reggelente fél, szorong, esetleg külsérelmi nyomok látszanak rajta, vagy szomatikus tünetei vannak (utóbbinak az a lényege, hogy a folyamatos stressztől a gyerek teste is kikészül, fej-, hasfájásra, általános rossz közérzetre panaszkodik).
A terápián először megbeszélik a szakemberrel, mi történt, milyen helyzetben van a gyerek, aztán körbejárják, mit gondol magáról, mik a jó és rossz tulajdonságai. Oláh Csilla hangsúlyozta: nem az a megoldás, hogy elkezdjük dicsérni a gyereket, inkább azt kell vele megértetni, hogy a csúfoló eltorzítva adta vissza azt, hogy milyen a csúfolt. A csúfolás ugyanis egy olyan közlés, ami nincs kontextusba helyezve, az áldozat nem tudja, miért kapja ezt, és miért ennyire durván, illetve, hogy mit tehetne ellene. Sokat jelent tehát, ha a terápia során a pszichológus segít átbeszélni a helyzetet több nézőpontból is, és elmagyarázza, hogy a csúfolást a másik rossz lelkiállapota motiválja, a saját belső frusztrációjára reagál azzal, hogy bánt. "Fontos, hogy a gyerek tudja: nem kell küzdenie azért, hogy elfogadóbb legyen a másik, mert a csúfolónak az az érdeke, hogy ez ne történjen meg, hiszen a feszültsége csak így csökken. A csúfolt gyereknek az jelentheti a kiutat, ha megtanulja megkeresni azokat a helyzeteket, ahol jól érzi magát, és ahol bátorítják" - ismertette a részleteket a pszichológus, akit a csúfoló gyerek terápiájáról is kérdeztem. Mert a szakember szerint neki is szüksége lehet rá.
"Ha valaki ennyire fölényre törekszik, és ennyire nem képes figyelembe venni a másik határait és egészségét - vagyis azt, hogy a hibáival együtt is egész -, akkor valószínűleg rajta is átgázolnak mások, őt sem tartják tiszteletben. Nagyon sokszor a csúfolónak nincs egészséges énképe, és bár látszólag úgy tűnhet, hogy tele van önbizalommal, a felszín alatt rengeteg kétség, szorongás, önmaga ellen irányuló harag van benne. A terápia célja hasonló, mint egy csúfolt gyerek esetében: azon dolgozunk, hogy a csúfoló megismerje önmagát, tisztába jöjjön azzal, mik a jó és rossz tulajdonságai, utóbbi vonásokat pedig el is fogadja. Mindenkinek arra kell törekedni ugyanis, hogy a rossz tulajdonságaival megbékélve tudjon szeretni és szeretve lenni" - mondja Oláh Csilla.
Legjobban: