Megvakíthat a depresszió

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a depressziós emberek nagyobb eséllyel szenvednek időleges vagy állandó látásvesztéstől is.

Amerikai kutatók több mint 10 ezer, 20 évesnél idősebb felnőtt egészségügyi adatait vizsgálták meg, akik mind az Egyesült Államok Nutrition Examination Survey elnevezésű országos felmérésében vettek részt 2005 és 2008 között. A című online szaklap márciusi online kiadásában megjelent kutatási eredmények tanúsága szerint a depresszió előfordulási aránya 11 százalék volt a látásvesztéssel küzdők esetében és 5 százalék az egészségesek körében.

A kutatók szerint a látásvesztés és a depresszió közti kapcsolat azután is releváns maradt, hogy más tényezőket (kor, nem, általános egészségi állapot) is figyelembe vettek, ugyanakkor nem sikerült ok-okozati összefüggéseket megállapítaniuk.

"A mostani kutatás egy országos minta alapján további bizonyítékot szolgáltat a depressziós és a látásvesztés közötti kapcsolatra, ami úgy tűnik, életkortól függetlenül mindenkor jelen van" - nyilatkozta Dr. Xinzhi Zhang, az Egyesült Államok Országos Egészségügyi Intézetének (NIH) munkatársa. "Reméljük, hogy ezek alapján nagyobb sikerrel ismerhetjük majd fel a depressziós tüneteket a napi szinten is problémát okozó látásvesztéssel küzdő felnőttek körében."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Kedden érkezik a következő front, addig nem kell fronthatásra számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra