Hobbival kerülhető el a nyugdíjasok depressziója

A munkahelyi elfoglaltságok otthagyása űrt hagyhat maga után nyugdíjba vonuláskor, amit mindenképpen ki kell tölteni a depresszió elkerüléséért. Így hát ajánlott, hogy a nyugdíjasok keressenek maguknak néhány "szellemi igénybevételt" jelentő hobbit.

Szakértők szerint a sport, az olvasás, a baráti találkozókon való részvétel és az utazás nemcsak a szellemi hanyatlást előzi meg, de a munkával töltött évek utáni depressziót is leküzdheti. Tehát minél több új időtöltést keres magának valaki, annál nagyobb esélye van a hosszú, egészséges életre.

A kutatók hozzátették: a helyzetet bonyolítja, hogy a nyugdíjas kor kezdete egybeesik azzal az időszakkal, amikor a szellemi hanyatlás természetes módon elkezdődik - és kihívást jelentő tevékenységek hiányában a folyamat gyorsabban zajlik.

A migrénnel küzdőknek nagyobb az esélye a depresszióra, a depressziótól szenvedőknél pedig többször jelentkezhetnek migrénes rohamok. Részletekért kattintson ! Még a depresszió legenyhébb tünetei is serkenthetik a leépülési folyamatot a munka abbahagyása után - hangsúlyozták a montreali Concordia Egyetem szakértői, akik szerint a menedzseri és professzionális foglalkozásokból nyugdíjba vonulók nagyobb eséllyel ragaszkodnak hobbijaikhoz, mint a képzetlen vagy hittudományi dolgozók.

"Fontos megérteni, milyen folyamatok zajlanak az agyban a kérdéses időszakban, és azonosítani a mentális hanyatláshoz vezető tényezőket, valamint feltérképezni az esetleges óvintézkedéseket" - magyarázta a kutatást vezető dr. Larry Baer klinikai pszichológus.

Minél több új hobbit keres magának valaki, annál nagyobb esélye van a hosszú, egészséges életre

Dr. Baer és csapata 333 egészséges nyugdíjast vizsgált négy éven keresztül, 59 esztendős átlagéletkorral. Az eredmények a Journals of Gerontology: Psychological Sciences című szakfolyóiratban jelentek meg.

"Reméljük, hogy az eredmények segítenek az idősek szellemi épségének megőrzésére tett intézkedések hatékonyabbá tételére. Érdemes arra összpontosítani, hogy a nyugdíjasok minél elkötelezettebbek legyenek az egészségüket biztosító időtöltések iránt, még csekély motiváció mellett is. A depresszió tüneteire pedig legalább akkora hangsúlyt kell fektetni, mint a mentális hanyatlásra" - tette hozzá dr. Baer.

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26, +32 °C
Minimum: +10, +20 °C

A napsütés mellett a gomolyfelhők is megnövekszenek, elszórtan kell záporra, zivatarra készülni, de nem fog mindenhol esni. Élénk lesz az északkeleti szél, a legmelegebb órákban 26, 32 fok közötti hőmérsékleteket mérhetünk. Szombaton frontmentes idő lesz, de továbbra is kettősfront jellegű tünetek jelentkezésére kell számítani. Görcsös és migrénes fejfájás is felléphet, gyakoriak lehetnek a keringési panaszok. Többen ok nélküli ingerlékenységet tapasztalhatnak. A hőérzet ingadozó, helyenként az esernyő is kellhet. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások:

Fülledtség (magas páratartalom 25 fok feletti hőmérséklettel)