Koronavírus: az idei majális más lesz

A koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzetben idén elmarad a hagyományos majális, helyette a szakszervezetek az online térben, a közösségi média segítségével ünneplik meg május 1-jét.

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) közleménye szerint a SZEF, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) közösen ünnepli meg a munka ünnepét. A szakszervezeti szövetségek a "Mi vagyunk május 1-je! Szolidaritás a válságban is" című egész napos online rendezvénye a Facebookon lesz elérhető, a koronavírus-járvány miatt ugyanis a hagyományos majális elmarad.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus majális, koronavírus munka, munka ünnepe, szakszervezetek,
Önkéntesek meleg ételt osztanak a Hős utcai rászorulóknak. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ismertetik követeléseiket

Az eseményen egyebek mellett ismertetik a három munkavállalói érdekképviselet kormánnyal szemben megfogalmazott követeléseit. Például azt, hogy a munkájukat elvesztett emberek és vállalkozások kapjanak állami segítséget, és legyen érdemi bérfejlesztés az egészségügyben, a pedagógusok körében, valamint a szociális és a rendvédelmi területen. Ezen felül követelik, hogy a koronavírus okozta veszélyhelyzet gazdasági hatásait csökkentő intézkedések kialakításánál a döntésekbe a munkaadók és a munkavállalók érdekeit képviselő országos szövetségeket is vonják be.

“Máig sérülékenyek a dolgozók jogai”

Orbán: aki a piacról nem kap munkát, kap az államtól - részletek itt!

A LIGA Szakszervezetek egy ismeretterjesztő kampánnyal készül a munka ünnepére. "A világjárvány rávilágított arra, hogy máig sérülékenyek a dolgozók jogai, minden nap dolgoznunk kell azon, hogy a kivívott eredményeket megtartsuk" - közölte Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke. Mivel az idén a koronavírus okozta helyzet miatt nem tudják a megszokott módon ünnepelni a munkavállalók szolidaritási napját, ezért majális helyett digitális cselekvésre buzdítják a dolgozókat. Azt kérik tagjaiktól, hogy az Együtt erősebbek vagyunk kampányuk induló filmjeinek terjesztésével fejezzék ki támogatásukat és szolidaritásukat a több mint 130 éves szakszervezeti mozgalmak és vívmányaik iránt - ismertette.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) nevű, keresztény értékrendű szövetség pedig május 1-jén Munkás Szent Józsefre emlékezik, vagy ahogy ők fogalmaztak, ”a munkát ünneplik és a munkát végző embert, aki megélhetésének alapját a saját verejtékével keresi meg”.

A jövő évi Oscar-díjak sorsába is beleszól a járvány - a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében olvashatja el!

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15, +22 °C
Minimum: +10, +15 °C

Hazánkban szombaton délelőtt többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, északon lehet szakadozottabb a felhőzet. Elszórtan, főleg délen számíthatunk esőre, záporra. Délután továbbra is sok lesz felettünk a felhő. Délen többfelé lehet eső, zápor, máshol nagy csapadék nem valószínű. A szél napközben élénk északnyugati lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 15, 22 fok között alakul. Késő este 10, 15 fok lesz. Szombaton hidegfronti hatás várható, nagy terhelés éri a szervezetet. Erős görcsös panaszok léphetnek fel, többek között görcsös fejfájás, izom- és hasi görcsök is jelentkezhetnek. Romolhat a szívbetegek állapota, az arra hajlamosak keringési és vérnyomáspanaszokat tapasztalhatnak. Csökken a hőérzet, romlik a komfortérzet. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Eső