Erre válts, ha félted a munkád a ChatGPT-től!

Több százmillió állást szüntethet meg a mesterséges intelligencia, ám vannak olyan IT-szektorhoz tartozó munkakörök, amelyeket az MI sem vehet el. Ezekben a szakmákban pedig elég jól is lehet keresni. Az Index járt utána, mire érdemes váltania annak, aki a digitális forradalom miatt veszélyben érzi a jövőjét.

Miközben a mai 55-60 éves és idősebb munkavállalók többségére még az jellemző, hogy ugyanabban a szakmában – sőt nemritkán ugyanannál a cégnél – dolgoznak egész életükben, addig az Y generáció tagjai már nemcsak munkahelyet, hanem akár még szakmát is sokkal rugalmasabban váltanak. És erre most sok embernek szüksége is lehet, a mesterséges intelligencia ugyanis számos munkakört tud helyettesíteniírja az Index.

A mesterséges intelligencia (AI) térnyerése és a köztudatba idén berobbant ChatGPT chatbot kapcsán szinte alig hallani olyan szakmáról, amelynek művelői biztonságban vannak az algoritmusoktól. A Goldman Sachs előrejelzései szerint Európában és az Egyesült Államokban a munkahelyek nagyjából kétharmadát érintheti a tartalomgenerálásra képes mesterséges intelligencia elterjedése, ami miatt összesen 300 millió munkahely szűnhet meg.

mesterséges intelligencia, AI, MI, Chat GPT
Van olyan szakterület, ahol még kapóra is jön a digitális forradalom. Fotó: Getty Images

Időben válts!

Eddig szinte magától értetődő volt, hogy annak, aki karrierre és magas fizetésre vágyik, érdemes az IT felé vennie az irányt. Sokak számára meglepő módon egyes munkakörökhöz még nagyon komplex programozói tudás sem szükséges. Ilyen a szoftvertesztelői szakma is, amely éppen emiatt a kifejezetten humán érdeklődésű karrierváltók körében is népszerű. Ugyanígy a különféle számítógépes programok, weboldalak és mobilapplikációk programkódját elkészítő programozók munkájára is szükség lesz hosszú távon. 

Van egy olyan szakma is az IT területén, amely annyira új, hogy még hivatalos magyar elnevezése sincs, és amit nemhogy nem veszélyeztet az AI, de kifejezetten a napjainkban zajló technológiai forradalom hívott életre. Sokan tapasztalják a ChatGPT használata során, hogy a programmal folytatott kommunikáció közel sem tökéletes, a gép gyakran félreérti, amit közölni kívánunk vele, emiatt nem is tud tökéletes választ adni. Szükség van tehát valakire, aki tudja, hogy pontosan milyen utasításokkal irányíthatjuk az AI-t, hogy a felhasználói igényekhez leginkább passzoló eredményt kapjuk a mesterséges intelligenciától. Az ezzel a tudással rendelkező informatikai szakember a prompt engineer, ezt tehát érdemes tanulni. További ötleteket az Index oldalán találsz.

Korábban írtunk arról, hogy érdemes azokat a képességeinket fejleszteni, amelyeket az MI valószínűleg nem fog tudni egyhamar reprodukálni, mint például az interperszonális készségek és az érzelmi intelligencia. Valószínűleg a digitális és emberi készségek megfelelő kombinációjával lehet majd sikeresen elhelyezkedni a jövőben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.