Az életünket és a halálunkat is megjósolja az AI

Több mint hatmillió ember adatait töltötték fel egy mesterséges intelligenciának, amely a statisztikai valószínűségek alapján az egész életét, sőt halálának körülményeit is megjósolhatja így egy adott személynek. Mégsem a "jövendőmondás" az elsődleges célja.

Dán kutatók egy olyan mesterséges intelligencia kifejlesztésén dolgoznak, amely néhány egészségügyi adat és életesemény alapján megpróbálja megjósolni a jövőnket, sőt akár a halálunk körülményeit is - írja az Economic Times.

Persze a szoftver sem képes látni senkinek a jövőjét, egyszerűen arról van szó, hogy az eddigi életünket egy hatalmas adatbázisban összehasonlítja más emberekével, és a mintázatok alapján megpróbál ránk vonatkozó következtetéseket levonni. A kutatók mindehhez csaknem hatmillió dán ember anonim adatait bocsátották a rendelkezésére, és azt remélik, hogy a szoftvernek így sikerül olyan kulcsfontosságú életeseményeket találni, amelyek nagyobb arányban vezethetik végig egy előre megjósolható úton az embereket. 

Tina Eliassi-Rad, a Northeastern University professzora ugyanakkor azt is hangsúlyozta: ez pusztán egy előrejelzési modell, amely egy adott populáció meghatározott adatkészletén alapul. Nem állítják, és nem is céljuk tehát, hogy pontosan meghatározzák egy adott személy életét, hiszen azt számos egyéni tényező meghatározhatja. Elsősorban olyan életeseményeket keresnek a szoftver segítségével, amelyek nagy horderejű változásokat idézhetnek elő, esetleg nagyobb statisztikai valószínűséggel terelnek valakit egy adott irányba. A szoftvernek a későbbiekben fontos szerepe lehet abban is, hogy felhívja a figyelmet bizonyos betegségek felbukkanásának nagyobb veszélyére is. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!