Műsorvezetőként debütált a mesterséges intelligencia a Dunán

Mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában.

A televízióműsor újabb évadában Bíró Adának hívják a műsorvezetőt, akinek megjelenését, arcát és hangját egyaránt az MI hozta létre korábban már meglévő programokból. Mondanivalóját teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg, ezzel együtt a mesterséges intelligencia segítségével életre hívott képi és nyelvi modell Fejős Ádám állandó műsorvezetőtársa lett a Deltában.

Dudás Viktor filmszakértő szerint a Delta éppen az a műsor, ahol egy ilyen egyedülálló technológiai újdonságnak helye és adott esetben fontos szerepe is van. „Abszolút helye van egy ilyen műsorban egy ilyen megjelenésnek, hiszen ott, ahol a tudománnyal foglalkozunk, és az abszolút újításokat igyekszik bemutatni a műsor, ott abszolút adekvát, hogy a legmagasabb szintű technikai újítások akár a műsor megszólalóinak a megjelenítésében is részesek legyenek” – fogalmazott Dudás. Hozzátette, ez egy nagyon érdekes újítás, nagyon kíváncsian várja, hogyan fog a közönség erre reagálni, „mert ilyet még mi Magyarországon nem láttunk képernyőn”.

A legmodernebb nyelvi modellt használták ahhoz, hogy az MI által megalkotott műsorvezető szépen beszéljen magyarul, a legújabb videós modellt pedig ahhoz, hogy megmozdulhasson. Mint a műsorban elhangzott, ezen technológiák érzékeny egyensúlya kellett ahhoz, hogy Bíró Ada elmondhassa a nézőknek a nagyvilágból az aktuális tudományos híreket.

Szűts Zoltán média- és digitálispedagógia-kutató, az Eszterházy Károly Egyetem Pedagógiai Karának dékánja az M1-en arról beszélt, hogy a mesterséges intelligenciát az ember alkotja és az ember irányítja. Az MI-vel foglalkozó szakember hangsúlyozta: a történelemben minden technológia felfordulással járt, csakúgy, mint a mesterséges intelligencia, de nem félni kell tőle, hanem kipróbálni, megérteni, hosszú távon pedig használni. „Az elmúlt évtizedben a digitalizáció kapcsán nagyon sokat beszélünk arról, hogy milyen módon átalakul a munka világa, és a mesterséges intelligencia az a trend, amely mindenképpen egy ugrást fog jelenteni. Ez nem azt jelenti, hogy az embereknek meg fog szűnni a munkája. Sőt! Ez azt jelenti, hogy más jellegű lesz maga a munka. Nyilván mindig kihívást hordoz egy technológiaváltás, mesterséges intelligencia esetében azt kell tudomásul vennünk, hogy ez a technológia asszisztensként működik. Segítőként működik” – hangsúlyozta Szűts.

Borítókép: mediaklikk.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!