Ön is sír az érzelmes dalokon? Megvan, miért!

A kutatókat régóta foglalkoztatja, mik azok a jellegzetességek egy zeneműben, amelyektől a dal mindenkit megríkat. John Sloboda brit pszichológusnak egy 20 évvel ezelőtt végzett kísérlet segítségével sikerült azonosítania néhányat e jegyek közül. Kutatásában arra kérte a zenerajongókat, hogy pontosan mutassanak rá a dalok azon részeire, amelyektől libabőrösek lesznek, vagy könnybe lábad a szemük.

Miután az alanyok húsz könnyfakasztó részt választottak ki, Dr. Sloboda elemzése alapján kiderült, hogy tizennyolc ugyanazt a zenei eszközt, az úgynevezett előkét (appoggiatura) tartalmazta, amely éppen csak annyira ütközik a dallammal, hogy enyhe disszonanciát hozzon létre.

Martin Guhn, a British-Columbiai Egyetem pszichológusa a Wall Street Journal lapnak elmondta, hogy ez az eszköz feszültséget idéz elő a hallgatóban. Amikor a hangok visszatérnek az előrevetített dallamhoz, a feszültség feloldódik, és jó érzéssel tölti el a hallgatót. A hallgatóság a feloldódás e pillanatában érzi a lúdbőrös élményt. Amikor pedig több ilyen előke következik egymás után, ez a feszültség és feloldódás körforgását idézi elő, ami még erőteljesebb hatást fejt ki. Ekkor fakadunk könnyekre.

A kontextustól függően az érzelmi izgalom pozitív és negatív, vagyis örömteli és szomorú is lehet. Ez viszont a következő kérdést veti fel: ha egy dal szomorúsággal tölti el a hallgatóságot, miért ilyen népszerűek mégis a balladák?

Tavaly a McGill Egyetem idegtudósai arról számoltak be, hogy az érzelmileg intenzív zene ugyanúgy árasztja el az agy jutalmazási központját dopaminnal, mint az evés, a szex és a kábítószerek. A kutatócsoport Dr. Robert Zatorre vezetésével kimutatta, hogy a zene által kiváltott lúdbőrözés mértéke a felszabaduló dopamin mennyiségével függ össze, még akkor is, ha a zene szomorú. Ez pedig arra utal, hogy minél érzelmesebb egy dal (legyen akár szomorú, akár vidám), annál inkább sóvárognak utána a hallgatók, pontosan úgy, ahogyan a függők az anyag után sóvárognak.

"Szabadítsd fel a könnyeket és a libabőrt apró meglepetésekkel, füstös hangszínnel és szívhez szóló szöveggel, aztán dőlj hátra, és várd meg, amíg a dopamin hatására visszatérnek a hallgatók még többért" - írja Michaeleen Doucleff, a Cell magazin szakmai szerkesztője.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17, +22 °C
Minimum: +7, +12 °C

Délelőtt többnyire gyengén felhős, derült lesz az ég, csapadék nem alakul ki. Délután folytatódik a napos, gyengén felhős idő, csapadék nem lesz. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 22 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások:

Légnyomás emelkedés