Védi az agyunkat a zenélés

Nemcsak örömszerzés lehet a zenélés célja, hanem még a mentális hanyatlás ellen is védhet.

Rengeteg gyakorlás és sok év kell ahhoz, hogy valaki megtanuljon játszani zongorán, hegedűn vagy gitáron. Ez azonban több szempontból is gyümölcsöző lehet: a zene élvezete mellett a hangszeren való gyakorlás az agy egészségét is segít megőrizni. Egy frissen publikált tanulmány eredményei szerint azok számára különösen fontos lehet a zenélés, akikre fokozott veszélyt jelent a demencia – írja az Independent.

A kutatás több mint 25 ezer 40 év feletti felnőtt adatait vizsgálta meg, hogy felmérje a hangszeren való játék – illetve a kórusban éneklés – agyi egészségre gyakorolt hatását. A brit Exeteri Egyetem kutatói felmérték a résztvevők zenei múltját és képzettségét, illetve teszteket végeztek el rajtuk, hogy az agyi egészségük állapotáról is tisztább képet kaphassanak.

zongorázás
A zongorázás különösen jó hatással lehet a mentális egészségünkre. Fotó: Getty Images

Az eredményekből jól kiolvasható, hogy a zenélés hosszú távon is jó hatással lehet az agyra.  Legnagyobb mértékben a zongorázás javítja a memóriát és az összetett feladatok megoldásának képességét, avagy a végrehajtó funkciót. De más hangszerek is pozitívan hatottak ezekre az agyi folyamatokra. Megállapították azt is, hogy minél idősebben gyakorol valaki a hangszeren, annál pozitívabban hat az a mentális egészségére.

Kisebb mértékben az éneklés is jótékony hatással lehet az agy öregedésére, a kutatók ugyanakkor azt gyanítják, hogy ez a kórushoz vagy csoporthoz való csatlakozás társadalmi tényezőinek is köszönhető. „Összességében azt láttuk, hogy a zenélés segítségével kihasználjuk az agy mozgékonyságát és rugalmasságát, amelyet kognitív tartalékként ismerünk” – mondta Dr. Anne Corbett, az Exeteri Egyetem demenciakutatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Főképp délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!