A házasság egyik nagy előnye

A házas emberek stresszhormonszintje alacsonyabb, mint egyedülálló, elvált vagy özvegy társaiké - állítják a pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetem kutatói, akik tanulmányukkal elsőként nyújtottak biológiai bizonyítékot a házasság egészségre gyakorolt hatásáról.

A Psychoneuroendocrinology című folyóiratban közölt eredmények alátámasztják azt az elméletet, hogy a nem házas embereknek több pszichés stresszel kell szembenézniük, mint a házasságban élőknek - olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portálon.

házaspár
A házaspárok kortizolszintje alacsonyabb. Kevesebb stressz

A hosszú ideig fennálló stresszes állapot a kortizol hormon megemelkedett szintjével van összefüggésben. Ez megakadályozhatja a szervezetet abban, hogy védekezzen a gyulladás ellen, amely számos betegség kialakulásáért és előrehaladásáért felelős.


"Izgalmas dolog felfedezni egy olyan pszichológiai ösvényt, amely talán magyarázatot adhat arra, hogy az emberi kapcsolataink miként befolyásolják az egészségünket és a betegségeinket" - mondta Brian Chin, az egyetem kutatója.

A szakemberek három, nem egymást követő napon nyálmintákat vettek 572 egészséges, 21-55 éves kor közötti felnőttől. Az alanyoktól napjában többször is vettek mintát, és tesztelték a kortizol hormon szintjét. Az eredmények azt mutatták, hogy a házasságban élő résztvevőknek a vizsgálat mindhárom napján alacsonyabb volt a kortizolszintjük, mint azoknak a társaiknak, akik nem házasok.

Fáradtság, fejfájás, hízás, menstruációs panaszok - ezek a hétköznapi tünetek súlyos hormonális betegségre is utalhatnak. Minderre a magas kortizolszint figyelmeztet. Részletek!

Összevetették a résztvevők napi kortizolszint-ingadozását is. A kortizolszint általában ébredéskor a legmagasabb és folyamatosan csökken napközben. A házas alanyoknak gyorsabban csökkent a kortizolszintjük, ami a szívbetegségek kialakulásának alacsonyabb kockázatával, valamint rákos páciensek esetében hosszabb túlélési idővel hozható összefüggésbe.

Forrás: MTI

Értékelje a cikket!

Tisztelt Doktornő! A következőkben kérném segítségét! Édesanyám kb. január óta állandóan köhög (ugatásszerűen), szinte fulladásig. Volt fül-orr gégésznél, háziorvosnál, tüdőgyógyásznál, nagyon lelkiismeretesen kivizsgálták, specialistához is elvittük. Minden lelete negatív, teljesen normális. A doktornő a vizsgálat során említette, hogy szerinte ez lelki eredetű probléma vagy a kortizol szint csökkenése is állhat a háttérben. Ebben lehet is valami, mert a köhögés kb. akkor kezdődött amikor nagymamám magatehetetlen beteg lett és édesanyám elkezdte gondozni, a tünetek akkor súlyosbodtak, amikor a nagymamám meghalt. Én magam is látom, hogy ez a hosszú és küzdelmes időszak mennyire megviselte őt, pedig igyekszünk mindent megtenni érte, ami emberileg csak lehetséges. Kérdésem, hogy Ön szerint valóban okozhat-e ilyen súlyos tüneteket lelki eredetű probléma? Érdemes lenne pszichiáterhez, pszichológushoz fordulnunk? Segítségét és válaszét megköszönve, üdvözlettel: Ildikó

Kedves Kérdező, mivel tünetei januárban kezdődtek csakugyan lehet lelki eredetű (téli hangulatzavar része), de mivel ebben az időszakban a megbetegedések is gyakoriak, jómagam azt javasolom, hogy történjenek további vizsgálatok, mivel a leí...

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+8, +14 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban pénteken délelőtt nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de keleten többfelé még borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag