A düh boldogabbá tesz? Hogyan?

Legközelebb, mikor felidegesít egy mazsola a forgalomban, vagy úgy érzed, hogy mindenki idióta körülötted, akkor gondolj arra, hogy mindez pozitív, hiszen boldogabb lehetsz tőle!

A Valenciai Egyetem kutatói kimutatták, hogy a düh az agyunk olyan régiójában okoz vérbőséget, amely a boldogság érzéséért felelős. A 30 férfin végzett kísérlet úgy zajlott, hogy az alanyoknak 30, egyes szám első személyben megfogalmazott igét olvastak fel, olyanokat, amelyek következtében dühbe jöttek. A szavak felolvasása előtt is, és az után is vizsgálták az agyukat funkcionális MRI készülékkel, illetve a vérnyomásukat és a pulzusszámukat is figyelemmel kísérték.

A szakértők azt találták, hogy az idegesség elsősorban a férfiak bal agyféltekéjében okozott aktivitás-növekedést, ez a rész pedig motivációért és a boldogságért felelős, szemben a jobbal, amely a félelemért, visszahúzódásért és szomorúságért. Dr. Neus Herrero, a kutatás vezetője így nyilatkozott: "mikor a dühre adott testi választ vizsgáltuk, akkor a bal- és a jobb agyfélteke között szignifikáns aktivitáskülönbséget figyeltünk meg, a bal javára, mely a motivációért felelős."
A düh és az indulat egy különleges érzelem, abból a szempontból, hogy motivációt vált ki, hiszen megpróbálunk közelebb kerülni ahhoz a dologhoz, amely kiváltotta azt, és kísérletet teszünk a probléma megoldására. Dr Herrero tanulmány, amely a Hormones & Behaviour című szaklapban jelent meg az első olyan átfogó munka, amely a dühre adott élettani válaszokat dolgozza fel.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

november 25. - december 01.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
6 190
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-5, +1 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a Dunántúlon és a főváros térségében gyengén felhős, másutt közepesen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag