Az agyat is roncsolja a cigi

A King's College London kutatói azt állítják, hogy a dohányzás az emlékezet, valamint a tanulási és a gondolkodási képesség leépítése révén az agyat is tönkreteszi.

A 8800 ötven éven felüli személy részvételével készült kísérletből az is kiderült, hogy a magas vérnyomás és a túlsúly hasonló hatást gyakorol az agyra, bár valamivel kisebb mértékben. Az szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy az életmód nem csak testi, hanem szellemi leépüléshez is vezet.

A kutatók kísérletükben egészségügyi adatokat gyűjtöttek a csoport tagjairól, majd tanulási- és memóriafeladatokat végeztettek a résztvevőkkel. A teszteket négy és nyolc év elteltével megismételték. Az eredmények azt mutatták, hogy a szívroham és az agyérgörcs általános kockázata jelentős összefüggésben áll a kognitív hanyatlással. A legnagyobb kockázatnak kitett emberek esetében a legnagyobb a szellemi leépülés. Az is kiderült, hogy "következetes összefüggés" mutatható ki a dohányzás és a teszten elért rosszabb eredmények között.

Dr. Alex Dregan elmondta, hogy a kognitív hanyatlás a kor előrehaladtával egyre gyakoribb, és sokak esetében akadályozza a napi tevékenységeket is. "Több olyan kockázati tényezőt is azonosítottunk, amelyek összefüggnek a felgyorsult kognitív hanyatlással" - magyarázta a kutató, "és ezek mind módosíthatók. Mindenki számára világossá kell tennünk, hogy a szellemi leépülés kockázata miatt szükségük van életmódbeli változtatásokra."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +14 °C

Előbb az északkeleti harmadban, később délnyugaton válik erőteljessé a gomolyfelhő-képződés. Ezeken a részeken egyre több helyen várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán hűvösebb maradhat az idő. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra