Öltöztesd díszbe a lelkedet!
A családi ünnepekben, hagyományokban megjelenő rituálék elősegítik a családi szerepek folytonosságát, biztonságos menedéket nyújtanak. Védenek a bizonytalansággal, magánnyal szemben, és közvetítik a család eszmerendszerét és értékeit nemzedékeken át.
Nehéz örökség mérgező szülőktől
Kik azok a mérgező szülők? Mit kezdjünk azzal a szülői örökséggel, amely romboló hatású? Susan Forward amerikai családterapeuta könyve megdöbbentő példákkal illusztrálja, milyen sérüléseket okoz a gyerek lelkében a destruktív szülői magatartás.
Ami a rózsaszín felhő mögött van
A gyermek érkezése természetes életkrízis, hatalmas lépés a családban. Az első gyerek a fiatal szülőket egy csapásra az anyaság és apaság szerepébe helyezi, egy sor új feladat közé. Átmenetileg felbillen az egyensúly, amit a pár előzőleg kialakított.
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti országrészben a legtöbb napsütéssel. Helyenként - nagyobb eséllyel hazánk délnyugati felén - fordulhat elő kisebb eső, zápor. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik, amit néhol viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható, a nyugati határnál ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.