Gyógyító lelki masszázs

A kapcsolatanalízisben, miután a kismamák kiépítik és stabilizálják mentális (értelmi) kapcsolatukat a babáikkal, lehetségessé válik, hogy gyógyító módon avatkozzunk be a működési zavarokba. Még szövetek is gyógyulhatnak.

Japán kutatók bizonyították már, amit tapasztalatilag régóta tudunk, hogy a kizárólagos mentális működés jelentős változásokat tud létrehozni a szervezetünkben. Így azt is bizonyították, hogy kizárólagos agymunkával meg lehet vastagítani az izomszöveteket, szemben a kontrollcsoporttal, ahol ez nem volt "feladat".

Mentális segítség

Több esetben megtörtént már, hogy magzati retardáción (amikor a magzat biológiai és ezzel együtt pszichológiai érettsége különféle okok miatt elmarad az életkori szinttől) mentális masszázzsal lehetett segíteni. Látjuk azonban azt is, hogy egyelőre hol vannak a határaink. Eddig nem tudtunk segíteni abban, ha a magzatvíz kevesebb volt a vártnál. Tudtunk viszont kizárólag pszichés úton segíteni olyan esetben, amikor a magzatburok idő előtt megrepedt, és a repedést meg kellett szűntetni.

Ugyancsak előfordult már kapcsolatanalízisben, hogy a mentális kéz segítségével a lecsúszott placentát feljebb lehetett tolni (két ilyen esetünk volt), egy esetben pedig a méhnyakon keletkezett hematómát (vérömleny) szűntettük meg.

Az említett esetekben mindig ultrahangos vagy flowmetriás vizsgálatok bizonyították az adott szerv gyógyulását, regenerálódását.

A felsorolásból talán kitűnik, hogy a kapcsolatanalízis segítségével jóval messzebbre jutottunk, mint amit eredetileg reméltünk.

A legelső cél az volt, hogy a lehetséges későbbi elmebetegségeket megelőzzük, mert egyértelmű bizonyítékot találtunk arra, hogy a sérülékenységi pont a születés előtti életidőben, méghozzá az anya-magzat-apa kapcsolatban van.

Más fejlődési pálya

Az első kapcsolatanalízisekből született babák aztán egyértelműen másképp viselkedtek, más fejlődési pályára álltak, mint a normál terhességből születettek.

Ezek alapján a későbbiekben úgy gondoltuk, hogy a kapcsolatanalízist arra használjuk, hogy a benne résztvevő babáknak perspektivikusabb jövőt tudjunk biztosítani azzal, hogy ők biztonságosabban kötődnek, kiegyensúlyozottabbak, érzelmileg differenciáltabbak a kortársaiknál, és értelmi képességeik messze korcsoport fölöttiek. Ez különösen az absztrakciós készségre vonatkozik. Bár sok helyütt hallani régimódi, a józan észen alapuló véleményeket, miszerint mindennek megvan a maga ideje, semmivel sem kell sietni, mégis, mind a faj, mind az egyén fejlődése abba az irányba halad, hogy a leglényegesebb változásokat a legkoraibb időszakban kell előidézni, mert később nehezebb lesz.

Biztató jelek

Az anya-magzat kapcsolatanalízisben használt technikai repertoárunk sokat finomodott az évek folyamán.

Mindennapi gyakorlataink eredményeként egyre több kismamánál tudtuk kideríteni várandóssága alatt, hogy baj van a biológiájukkal vagy baj van a babák biológiájával.

Így aztán rá voltunk szorítva arra, hogy keressük a megoldást, az életet és az életminőséget veszélyeztető biológiai problémák elhárítása érdekében. Úgy tűnik, ez sok esetben már sikerült is.

Legújabban pedig biztató jelzéseink vannak arra vonatkozóan, hogy a magzatok belső szervi problémáinak gyógyításában is hatékonyan tudunk majd segíteni. V.évf./12.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők nagy része este feloszlik, nagy területen derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hazánk északkeleti harmadában, illetve kisebb körzetekben délnyugaton felhős, borongós lehet az idő, ezeken a tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!