Érzelmi vitaminok

A barátság, a kapcsolatteremtés különleges érzelmi vitamin a kisgyermekeknek. Már a legkoraibb időszaktól van nevelőereje. Fontos és kikerülhetetlen eleme a gyermeki fejlődésnek.

Miként a felnőttek esetében, a gyerekekről is sokat árul el, hogy kikkel és hogyan barátkoznak, miként teremtenek szociális kapcsolatokat. Minél több a barátunk, annál több szerepet játszhatunk, annál több az alkalom önmagunk és mások felfedezésére. Különösen így van ez kisgyermekkorban, amikor egyébként is rendkívüli erőbedobással zajlik a világ, a környezet és az emberek felfedezése.

Kommunikáció-készek

A kisgyerekek különösen kíváncsiak arra, hogy kortársaik miként viselkednek ugyanazokban a helyzetekben, hogyan játsszák ugyanazokat a játékokat. Az első szavak megtanulása, a világban történő otthonos mozgás elsajátítása után a kicsinek kezd kialakulni a baráti kapcsolatrendszere. Addigra persze túl van már a családi viszonyok elsajátításán. A gyerekek kétféle viszonyt alakítanak ki a környezetükben: az egyik az emberekkel, a másik a tárgyakkal való kapcsolatban formálódik. Már a néhány hetes baba is kész a kommunikációra.

Angol gyermekpszichológusok nyolchetes csecsemők kiságyába mobilokat tettek, és hamar kiderült, hogy a babák megpróbálnak "beszélni" ezekkel a készülékekkel. Más megfigyeléseik pedig arra engednek következtetni, hogy mennyire meghatározóak a korai kommunikációs képességek, a későbbi kapcsolatteremtés kifejlődésében.

A hagyományos vélekedések szerint az első esztendőben a kisgyereknek elég a szülők szeretetének biztonságos környezetében fejlődni. Ebben az időszakban fejlődnek ki azok a készségek, amelyekkel egy-két év múlva már képes lesz barátságokra szert tenni. Ekkor azonban még jobban érdeklődik a környezetében lévő felnőttek, mint saját kortársai iránt. Az újszülöttnek nem barátokra, hanem édesanyára van szüksége.

A legdöntőbb kapcsolat neki ezekben a hetekben az édesanyához fűződő viszonya, később azonban a szülőnek tudatosan kell törekednie arra, hogy lehetőséget teremtsen kisgyermekének a családon, rokonokon, szomszédokon kívüli kapcsolatteremtésre. Ez ugyanis jelentősen megkönnyítheti a későbbiekben a gyermek szocializációját.

A barátom vagy?

Ahogy az újszülöttből kisgyermek lesz, megjelennek a kapcsolatteremtés képességei: társai megismerik, sőt szüleik segítségével meglátogatják egymást, felfedezik, hogy milyen jókat lehet együtt játszani, mindenki hozhatja és bemutathatja a saját játékát, s így egyre inkább érdeklődni kezdenek új "barátjuk" iránt. Mindez meglepetést jelenthet azoknak, akik azt hiszik, hogy egy-két éves korban lehetetlen a kisgyerekek közötti kommunikáció és kapcsolatteremtés.

A különböző játékok alkalmasak a barátszerzés és a barátság kialakításához szükséges jártasságok elsajátítására. Sőt ez csak erősödhet a beszéd megtanulásával. Nem tudatosan, de szerepjátékot játszanak, és képesek már önmagukat is szemlélni a játszótársukkal való összehasonlításban.

Elemi igény

Később, a kisiskoláskorban a játék már több lesz egyszerű időtöltésnél, a különböző szabályok megtanulása, a társasjátékok versenyjellege már a közösségbe illeszkedésről is szól. A játékok viselkedésszabályainak elsajátítása az emberi együttélés mikéntjét is tartalmazza. A barátkozás megtanulásának igazi terepe mégis a kisiskolás előtti kor. Hiszen ekkor lehet igazán eltanulni, hogyan kell viselkedni egy játszó csoportban, miként kell összedolgozni egy-egy közös játék során, hogyan kell kapcsolatokat teremteni más gyerekekkel.

A hároméveseknek ugyanis már elemi igényük, hogy másokkal játszanak együtt, megismerjék kortársaikat, legyenek barátaik, akikkel gyakran találkozhatnak, játszhatnak. Az iskolaérettséghez már a barátkozás képessége is kell, hogy könnyebb legyen a beilleszkedés a majdani osztály- és iskolaközösségbe. A szakemberek szerint nem számít iskolaérettnek az a kisgyermek, aki nem sajátította el a barátkozás művészetét.

Jót tesz a testvér

A legkönnyebb dolguk a többgyermekes szülőknek van. Különösen a hasonló korú gyermekek esetében lehet gyakorolni a barátságkötést. A szülőnek jó alkalma van arra, hogy megfigyelje, hogyan beszélnek egymással a testvérek, miként játszanak együtt és így tovább.

Az ellesett magatartásformákat lehet felhasználni arra, hogy a kisgyermek idegen gyerekekkel is kapcsolatokat teremtsen.

Egyébként az a kicsi, akinek testvére van, általában könnyebben barátkozik, szociális viszonyrendszere minőségileg és mennyiségileg is kedvezőbb, mint az egyedüli gyermeké. VI.évf./5.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.