Nem véd meg a betegségektől a házasság

Az Ohio Állami Egyetem szakemberei kimutatták, hogy a házassággal járó egészségügyi előnyök igazából csak azokat érintik, akik már eleve jó egészségnek örvendenek, a halál és az időskori hanyatlás ellen azonban nem nyújtanak védelmet.

Amint azt a kutatást vezető Hui Zheng, az Egyetem szociológus munkatársa kifejtette, egyesek egészségére jótékonyan hat a házasság, ám nem nyújt ugyanolyan védelmet mindenki számára. Aki például már eleve rossz egészségi állapotban köt házasságot, az nem fogja tapasztalni annak kedvező hatását.

A című lap márciusi számában közzétett tanulmány során a kutatók közel 800 ezer alany adatait követték nyomon, akik 1986 és 2004 között vettek részt az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Felmérésén és saját egészségi állapotukat kellett osztályozniuk. A szakemberek megállapították, hogy azok a személyek, akik sosem voltak házasok és saját egészségüket kiválónak ítélték, kétszer nagyobb valószínűséggel haltak meg három éven belül, mint a szintén kitűnő egészségnek örvendő házasok.

Ugyanakkor minél inkább romlott a házasságban élők egészsége, annál inkább csökkent a halál kockázatának esélyében kimutatható különbség házasok és nem házasok között. Az is megfigyelhető volt, hogy azoknál a személyeknél, akik eleve rossznak határozták meg saját egészségi állapotukat, nem volt kimutatható különbség a halál kockázatában annak fényében, hogy az illető házas volt vagy sem.

Zheng elmondta, hogy a fenti eredmények alapján kimondható, hogy a házasságnak fontos szerepe van a betegségek megelőzésében , ám ez a szerep elhalványul, ha valaki igazán súlyos beteg lesz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Szakadozottá válik a felhőzet, de általában sok marad a felhő, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Helyenként, elsősorban a déli tájakon lehetnek zivatarok. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között valószínű. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra