Idén többet költünk nyári játékokra

A nyári szezonban átlagosan 2-6 ezer forintot költenek a magyar családok strandjátékokra, az éves forgalom 20 százaléka realizálódik ilyenkor az üzletekben – ahol egyébként a forgalom a tavalyinál már 75 százalékkal magasabb – derült ki egy friss, online felméréséből.

A nyárra szánt szabadtéri játékok (biciklik, hinta, homokozó) beszerzése jellemzően májusban indul, a strandcikkvásárlás pedig az első nagy meleg beköszöntével kezdődik, idén ez a június 4. hetére esett – mutatott rá a REGIO Játékkereskedelmi Kft. kutatása.

nyári játékok, medencék, strandfelszerelés
Idén 75 százalékkal is többet költünk nyári játékokra. Fotó: Getty images

Gyaraki Dávid, a REGIO marketingvezetője szerint a tavaly nyári értékesítéshez képest idén már most 35 százalékos növekedést tapasztalnak online, illetve 75 százalékos növekedést az áruházi vásárlásokban; előbbi 11 ezer forint, míg utóbbi 7750 forint átlagos kosártértéket jelöl. Adataik alapján nyáron a teljes éves forgalmuk 20 százaléka valósul meg, de a szezonális termékekre – főleg a webáruházban – egyre nagyobb a kereslet.

A medencék és strandfelszerelések a legkelendőbbek

A felmérés szerint a gyerekek kedvenc nyári programja a strandolás (72 százalék), a játszóterezés (69 százalék) és a kirándulás (47 százalék). A legnépszerűbb játékok összhangban vannak az eredményekkel, ugyanis a különböző – csővázas, felfújható vagy a babáknak való – medencék és strandfelszerelések a legkelendőbbek, ugyanakkor sokan gondolnak az árnyékban vagy otthon töltött időre is például egy legókészlettel, Rubik-kockával vagy diavetítővel – ismertette Gyaraki Dávid.

A marketingvezető arról is beszélt, hogy a nyári gyermekfelügyeletben a nagyszülők segítenek a legtöbbet, azonban sok család a táborozás lehetőségével is él. A felmérés alapján minden második 3 és 14 év közötti gyerek szerezhet idén tábori élményeket, akiknek 40 százaléka egy, 35 százaléka pedig két táborban is részt vehet. A megkérdezettek szerint a sport-, a 4-5 napos napközis és az alkotótáborok a legnépszerűbbek, melyekre átlagosan 20-40 ezer forintot szánnak a magyar családok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

Eleinte erősen vagy közepesen felhős idő valószínű, néhol esetleg csepereghet az eső. Később a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati tájakon van kilátás több napsütésre. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.