Hogyan kerülhető el, hogy egymás torkának ugorjunk az ünnepi asztalnál?

Egyes családokban gyakran előfordul, hogy veszekedésbe torkollik az ünneplés. Hogyan lehet ezt megelőzni, illetve mikor jön el az a pont, amikor már csak a külön ünneplés jelent megoldást a nyugodt karácsonyozásra? A témáról Budavári Eszterrel, a Mindwell Pszichológiai Központ pedagógiai szakpszichológusával beszélgettünk.

Nem kis feladat egy család minden tagja számára megteremteni a tökéletes ünnepi hangulatot, hiszen már egy kisebb közösségben is lehetnek nézeteltérések a különböző személyiségek eltérő igényei miatt. Azonban – értelemszerűen – minél nagyobb egy rokonság, annál több vágyat és elvárást kell összehangolni, és annál nagyobb az esélye annak, hogy valami kimarad, illetve valaki csalódik. Külön stresszforrást jelenthet az is, ha egy-egy hozzátartozó kevésbé kompromisszumkész, illetve ha az év közben felgyűlt sérelmek is mérgezik a családi békét.

nő meditál a karácsonyfa mellett ülve
Nem mindig könnyű elérni, hogy a karácsony tényleg a szeretetről és a meghittségről szóljon. Fotó: Getty Images

Tippek, hogy a karácsonyi ebédnél ne a balhé legyen a desszert

Ha szeretnénk megelőzni, hogy az idei ünneplés (is) családi balhéba torkolljon, akkor érdemes lehet a már meglévő konfliktusokat még karácsony előtt rendezni egymás között, hogy ez ne az ünnepi asztalnál történjen meg. Ha pedig van olyan téma, amelyről tudjuk, hogy mindig feszültséget szül a rokonságban, akkor azt igyekezzünk kerülni, inkább tereljük másra a szót – sorolta ötleteit a HáziPatika.com kérésére Budavári Eszter, a Mindwell Pszichológiai Központ pedagógiai szakpszichológusa. „Lehet, hogy az év végi hajtás miatt kicsit mi is kimerültebbek, ingerültebbek vagyunk, de próbáljunk meg inkább venni egy mély levegőt, mielőtt bármi apróság miatt vitába keverednénk” – tanácsolta a szakértő.

A viták és sértődések elkerülése érdekében érdemes mindent előre letisztázni, amiből úgy érezzünk, hogy esetleg konfliktus lehet. Egyeztessük előre a család távolabbi tagjaival az ünnepi menetrendet, amely térjen ki egyebek mellett az alábbi kérdésekre:

  • Mikor kivel ünneplünk?
  • Kinek milyen feladata van akár a dekorációt, akár a menüt illetően?
  • Megajándékozzuk-e egymást?
  • Ha ajándékozunk, mekkora lehet a meglepetések maximális értéke?

„Fontos, hogy saját igényeinket próbáljuk meg kedvesen, nyugodtan, erőszakmentesen kommunikálni” – intett mindenkit Budavári Eszter, aki egyébként már évek óta alkalmazza az ünnepi menetrend módszerét a saját családjában. „Persze nem mindig sikerül mindenki igényéhez alkalmazkodni. Arra azért odafigyelünk, hogy minden számunkra fontos személlyel legyen egyfajta ünneplés – akár karácsony előtt vagy után, hiszen nem feltétlenül kell az ünnepet csak 2-3 napra korlátozni. A közösen töltött időt pedig sokszor izgalmas játékokkal, például társasozással színesítjük, ami szuper közös kikapcsolódás” – árulta el a szakértő.

Amikor már csak a külön ünneplés jelent megoldást

A Mindwell pedagógiai szakpszichológusa arra is rámutatott, hogy bizony vannak arra utaló jelek is, amikor már jobban járunk, ha nem erőltetjük a közös családi ünneplést. „Ha rendszeresek ilyenkor a konfliktusok; az ünnepi készülődés tele van feszültséggel; a saját kívánságaink sosem teljesülnek, mert mindig másokhoz alkalmazkodunk; mindezek miatt pedig alig várjuk, hogy vége legyen az ünnepeknek, mert nem is élvezzük igazán, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy nem karácsonyozunk együtt. Fontos továbbá, hogy csupán az ünnep szelleme miatt nem kötelező meglátogatni azokat a rokonokat, akiket egyébként év közben kerülünk, mert nem szívesen töltünk időt velük. Inkább olyan kapcsolatokba és élményekbe tegyük az energiánkat, amelyek építenek, nem pedig rombolnak minket – hangsúlyozta Budavári Eszter.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett hazánk északi felén sok, délebbre kevesebb napsütés várható, mivel nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű, nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket.Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?