16 másodpercenként történik egy tragédia

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a halva születések több mint 40 százaléka megelőzhető lenne képzett egészségügyi segítséggel.

Mintegy kétmillió halva születés történik évente a világon, nagyobb részük a fejlődő országokban - olvasható az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) és a UNICEF csütörtökön közzétett jelentésében. A múlt évben négy magzati halál közül három Afrika Szaharától délre eső országaiban és Délkelet-Ázsiában történt - derült ki a tanulmányból, amely a világon először készített becslést a halva születettek számáról.

Mintegy kétmillió halva születés történik évente a világon. Fotó: Getty Images
Mintegy kétmillió halva születés történik évente a világon. Fotó: Getty Images

Meghatározásuk szerint halva születésről akkor beszélünk, ha a magzat életjelek nélkül, a várandósság 28. hetében vagy azután jön világra. "A világon valahol minden 16. másodpercben elszenvedi egy anya a halva szülés kimondhatatlan tragédiáját" - mondta Henrietta Fore, a UNICEF ügyvezető igazgatója. Nagyobb odafigyeléssel, megfelelő terhesgondozással és gyakorlott szüléskíséréssel többségében megelőzhető lenne a halva születés - tette hozzá.

A kávé ezért veszélyes a kismamákra

Egy friss tanulmány szerint a terhes nőknek le kell állnia a koffeinfogyasztással, hogy megelőzzék a vetélést, az alacsony születési súlyt és a halvaszületést. További részleteket korábbi cikkünkben olvashat.

A járvány ronthat a helyzeten

A jelentés figyelmeztetett, hogy a világjárvány miatt a helyzet súlyosabbá válhat: az egészségügyi szolgáltatások becsléseik szerint felére csökkenhetnek, ami 117 fejlődő országban további 200 ezer halva születéssel járhat 2021-ben. A WHO szerint a halva születések több mint 40 százaléka a szüléskor történik, ami megelőzhető lenne képzett egészségügyi segítséggel.


A fejlett országokban az etnikai kisebbségek körében gyakoribb a halva szülés, Kanadában például az inuit nők majdnem háromszor annyi magzati halálozást szenvednek el, mint a lakosság többi része - állapította meg a jelentés. Az Egyesült Államokban élő afroamerikai nők körében csaknem kétszer akkora a halva szülés kockázata, mint az európai származásúak között.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +20 °C
Minimum:
+9, +14 °C

Hazánkban hétfon délelőtt napos és felhős időszakok váltakoznak, egy-egy zápor előfordulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag