Gyerekek kerültek lélegeztetőgépre a rendszeres melatonin szedése miatt

Úgy tűnik, egyre több gyerek fogyasztja az étrend-kiegészítőt, ami mérgező hatással is lehet rájuk.

Az Egyesült Államokban az egészségügyi szervezetekhez beérkező jelentések között drámaian megnőtt a melatoninnal kapcsolatos kezelések száma a gyerekek körében. A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) tanulmánya szerint 2012 és 2021 között ezek az esetek 530 százalékkal nőttek. A legnagyobb éves növekedés az utóbbi néhány évben (2019 és 2020) között következett be.

Mi az a melatonin? 

A melatonin a tobozmirigy által termelt hormon, mely a napszakokhoz alkalmazkodó természetes alvási ciklus fenntartásáért felelős.

A melatonint tabletta, folyadék vagy gumicukor formájában étrend-kiegészítőként is gyártják és árulják. A CDC statisztikái alapján a melatonin eladások 150 százalékkal nőttek az Egyesült Államokban 2016 és 2020 között.

A CDC szerint a legtöbb mérgezéses bejelentés azután érkezik, hogy a gyerekek melatonin-kiegészítőket vettek be. A melatonin beszedésének kevesebb mint hat százaléka történt a gyerek saját akaratából, ami azt jelenti, hogy vagy a szülők adtak melatonint a gyerekeknek, vagy az idősebb gyerekek túl sokat vettek be belőle.

"Ez összefügghet azzal, hogy a világjárvány idején a melatonin könnyebben hozzáférhetővé vált, mivel a gyerekek több időt töltöttek otthon az karantén és az iskolabezárás miatt - áll a CDC jelentésében. - Továbbá, a világjárvány idején fokozódó alvászavarokról szóló beszámolók vezethettek a melatonin otthoni hozzáférhetőségének növekedéséhez." 

Gyerek alvás melatonin
A Melatonin segít az alvás megkönnyítésében, de a gyerekekre káros lehet (Foto: Gettyimages)

Összesen több mint 260 ezer bejelentés érkezett hogy a 10 év alatti gyerekek melatonint fogyasztottak. A legtöbb gyereknek nem kellett kórházba mennie, de a kórházi kezelést igénylő esetek száma nőtt a vizsgált időszak alatt. A melatoninmérgezéses esetek közül öt gyermeket lélegeztetőgépre kellett helyezni, közülük két gyermek (3 és 13 hónapos) meghalt.

"Számítani lehet rá, hogy ahogy egy gyógyszer egyre elérhetőbbé és hozzáférhetőbbé válik az otthonokban, úgy több mérgezéses eset fordul elő" - mondta el az NBC Newsnak dr. Kevin Osterhoudt, a Philadelphiai Gyermekkórház orvosigazgatója.

Dr. George Wang, a Coloradói Gyermekkórház gyermek sürgősségi orvosának véleménye szerint pedig nagy veszélyt jelentenek a melatonint tartalmazó gumicukrok, mert ezek különösen vonzónak tűnhetnek a kisgyermekek számára. 

A CDC szerint a legtöbb melatoninhoz kapcsolódó hívás elővigyázatosságból történik, mivel a megvizsgált gyerekek 83 százalékának nincsenek mérgezéses tünetei, és a kórházban kezelt melatonin mérgezéssel bevitt gyerekeknél is általában csak enyhe tünetek jelentkeznek.

Melatonin gumicukor
A Melatonin elérhető gumicukor változatban is (Foto: Gettyimages)

A melatonin mérgezés tünetei

"Az álmosság, fejfájás és nyugtalanság a leggyakoribb tünetek, de sokszor jelentkezik a tünetek között a gyomorrontás, hányás, hasmenés vagy émelygés is." - mondja a szakértő. 

Súlyosabb esetekben azonban a gyerekek kómába eshetnek és leállhat a légzésük. A szakértők szerint azonban óriási dózisú melatoninra van szükség ahhoz, hogy ilyen súlyos hatásokat okozzon. Az egyik halálesetnél még rosszindulatú használatról is beszámoltak, valószínűleg a szülők erővel próbálták nyugtatni melatoninnal a gyermeket, így történt a túladagolás.

Egy 2018-as tanulmány megállapította, hogy a melatonin javította a 16 és 65 év közötti emberek alvási szokásait, akiknek nehézségeik voltak az elalvással vagy a normál órákban való ébredéssel. Az American Academy of Sleep Medicine 2017-es munkacsoportja azonban nem ajánlotta a melatonint az álmatlanságban szenvedő felnőttek számára.

Ami a gyerekeket illeti, egy 2020-as tanulmány szerint a melatonin segített nekik elaludni és tovább aludni, de nem csökkentette az éjszakai ébredések számát. Wang szerint a gyermekorvosok általában olyan viselkedésbeli változtatásokat javasolnak, mint a lefekvés előtti képernyőidő csökkentése vagy a rendszeres lefekvési idő betartása a melatonin helyett. Azoknak a szülőknek, akik úgy döntenek, hogy melatonint adnak a gyermekeknek, az American Academy of Pediatrics alacsony, 0,5-1 milligrammos adagot javasol lefekvés előtt 30-90 perccel. Fontos, hogy az adagolás nem haladhatja meg a 3-6 milligrammot. A szakértők szerint több kutatásra van szükség annak meghatározásához, hogy mennyi a túl sok egy gyermek számára a melatoninból, de a mérgezéses esetek óvatosságra intenek mindenkit. 

 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!