Itt a lista, mennyit kell aludnunk naponta

Életünk közel egyharmadát alvással töltjük: nem is csoda, hiszen az étel, víz és oxigén mellett a túléléshez feltétlenül szükséges dologról van szó. De naponta mennyit is kellene aludnunk?

Az idő, amit alvással töltünk, jelzi azt, hogy egészségünk milyen állapotban van. Az amerikai National Sleep Foundation kutatócsoportja a Sleep Health című szaklapjukban publikálták új tanulmányukat, amelyből kiderül: gyermekeinknek többet kellene aludniuk.

Az alváshiány az egyik legsúlyosabb egészségügyi probléma napjainkban: bármennyire is úgy gondoljuk, hogy a fáradtságon kívül nem lesz következménye, hosszú távon növeli a krónikus betegségek kockázatát. Tudjon meg többet, kattintson! A kutatásban születéstől idős korig vizsgáltak számos, különböző életkorú csoportot, figyelték az alvásukat, anatómiájukat, fiziológiájukat, idegrendszerüket. A kutatásban - amely két éven át tartott - gyerekgyógyászok, nőgyógyászok és gerontológusok is részt vettek. Egybehangzó véleményük pedig az, hogy a gyerekeknek többet kellene aludniuk .

Ugyan vannak olyan gyerekek, akik aludhatnak az előírt időnél kevesebbet vagy többet is mindenféle káros mellékhatás nélkül, de azok, akik nagyon eltérnek az előírt időtartamtól, súlyos egészségügyi problémákkal nézhetnek szembe.

Az orvosok a következőket javasolja:

  • Újszülöttek (0-3 hónap): Az alváshosszt 14-17 órára csökkentették naponta, korábban 12-18 óra volt
  • Csecsemők (4-11 hónap): Az alváshosszt 12-15 óra hosszra növelték naponta, korábban 14-15 óra volt
  • Totyogók (1-2 éves): Az alváshosszt 11-14 óra hosszra változtatták naponta, korábban 12-14 óra volt Naponta mennyit is kellene alvással töltenünk?
  • Óvodások (3-5): Az alváshosszt 10-13 órára változtatták, korábban 11-13 óra volt
  • Iskolások (6-13): Az alváshosszt 9-11 órára változtatták, korábban 10-11 óra volt
  • Tinédzserek (14-17): Az alváshosszt 8-10 órára változtatták, korábban 8,5-9,5 óra volt
  • Fiatal felnőttek (18-25): Az alváshossz 7-9 óra (ez új kategóriának számít)
  • Felnőttek (26-64): Az alváshossz nem változott, ajánlottan 7-9 óra között maradt
  • Idősek (65+): Az alváshossz 7-8 óra (ez is új kategória)

Az NSF bizottságának elnöke, Charles Czeisler elmondta, ez az első alkalom, hogy a szakértők életkor szerinti ajánlott alváshosszokat publikáljon, mindez pedig a világ tudományos irodalmának azon részén alapul, amely az alvás egészséggel és teljesítménnyel kapcsolatos kutatásaival foglalkozik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra