Napi egészség
Törődj a környezeteddel - add tovább a tényeket (x)
Legyen az közeli barát, távoli ismerős vagy akár egy családtag, a legtöbbünk környezetében élnek olyanok, akik dohányoznak. Természetes, hogy ha fontosak számunkra ezek az emberek, szeretnénk, ha abbahagynák a dohányzást. A cigarettázók egy része viszont nem a leszokás mellett dönt, de számukra is fontos az ártalomcsökkentés.
Alrovatok
Nagyon jól jár, aki decemberben született
Egy friss kutatás szerint azok a nők hajlamosabbak a leginkább a szívbetegségek kialakulására, akik tavasszal vagy nyáron jöttek a világra. A legveszélyesebb hónap ebből a szempontból az április, míg a decemberben születetteknek kell a legkevésbé aggódni a statisztika alapján.
Ha az influenza az oroszlán, a nátha a hiéna
Bár önmagában is éppen elég bajt okoz, mint azonban azt egy új kutatás kimutatta, az influenza eközben legalább jelentősen csökkenti az egyéb, náthás megbetegedések kockázatát. Valószínűtlen tehát, hogy szervezetünknek egyszerre kelljen megküzdenie egy megfázással és egy influenzás fertőzéssel.
45 év alatt: mérni kell a koleszterinszintet
Azzal sokan tisztában vannak, hogy a magas koleszterinszint hozzájárulhat plakkok képződéséhez az erekben, és ezáltal növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. A legtöbben mégsem ellenőriztetik rendszeresen az LDL-koleszterinszijüket - pedig érdemes lenne már fiatalon elkezdeni.
Hogyan kezelhető a téli bőrszárazság?
A téli időszakban még az egyébként normál ápolást igénylő bőr is érzékenyebb, szárazabb lehet. A fűtési szezon kezdetével a lakások levegője gyakran túl száraz, és emellett a hűvösebb, szeles időjárás is kiszáríthatja bőrünket. A száraz bőr ápolásához adunk tippeket.
Mit tehetünk a magasabb téli vérnyomás ellen?
A tél nemcsak az influenza szezonja, de a sztróké és a szívinfarktusé is. A hideg időben akár 20-50 százalékkal is megnőhet a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálesetek száma. Különösen veszélyeztetettek a magas vérnyomású betegek. De egyvalamit ők is biztosan megtehetnek.
Így nem leszünk betegek karácsonykor
Nátha, arcüreggyulladás, orrmandulagyulladás, torokmandulagyulladás, középfülgyulladás - csak néhány betegség, amely megnehezíti a magyar kisgyerekes családok életét télvíz idején. Pedig csak néhány dologra kell odafigyelni, hogy ne legyen kész lidércnyomás a karácsonyi időszak.
Karácsony: így nem fogunk lebetegedni
Nagyon kellemetlen tud lenni, ha valaki pont az ünnepek előtt betegszik meg, hiszen egy elhúzódó megfázás vagy fertőzés a karácsonyi és két ünnep közötti pihenést is teljesen tönkreteheti. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, érdemes megfogadni az alábbi tanácsokat.
Férgek, kukacok az élő testben...
A Földön élő összes faj körülbelül fele élete valamely szakaszában parazita életmódot folytat. Amelyik faj nem parazita, például az ember, annak biztos van parazitája, amik a náluk fejlettebb szervezetből húznak hasznot. Ilyenek a parazita férgek is...
Az ország döntő részén borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható (zúzmarával), délnyugaton ugyanakkor kevesebb lehet a felhő, ott derült körzetek is előfordulhatnak. A ködös, rétegfelhős tájakon szitálás, ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat. Kiemelten este északkeleten kisebb havazás, ónos eső is kialakulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de délnyugaton a délies szél olykor megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -5 és +2 fok között alakul, de a szelesebb, naposabb délnyugati országrészben és esetleg a Bakonyban jóval enyhébb időre számíthatunk, a délnyugati határvidéken 10 fok fölötti csúcsértékek is előfordulhatnak. Az orvosmeteorológiai helyzet most kedvezően alakul, nem várható számottevő fronthatás.