A májgyulladás tünetei

A májgyulladásért felelős hepatitis vírus sokáig csak általános tüneteket produkál, ami megnehezíti a diagnózis gyors felállítását. Mik azok a jelek, amik alapján a betegségre gyanakodhatunk?

A májgyulladást okozó vírusokat az ABC betűivel jelölik, vagyis megkülönböztetünk hepatitis A, B, C, D, E, és G vírusokat. Ezek mikrobiológiai tulajdonságaikban, felépítésükben jelentősen különböznek egymástól, és megbetegíteni is más mechanizmusokkal tudnak.

Az alkoholfogyasztók betegségének tartják a májzsugorodást, ám a hepatitis C-vel és B-vel fertőzöttek jelentős részénél is idővel ebbe torkollik a betegség. A májcirrózis jelenleg nem gyógyítható, de kezelhető, egyensúlyban tartható és főként megelőzhető. Tudjon meg többet erről a betegségről az alábbi cikkünkre kattintva!

A hepatitis A és E járványszerűen terjed, fertőzött széklettel, ételekkel vagy ivóvízzel, míg a B vírus főként vér útján, és kisebb-nagyobb hámsérüléseken keresztül jut be a szervezetbe. A gyulladás véglegesen és súlyosan károsítja a májsejteket, így a beteg szerv idővel nem tudja ellátni feladatát. Következményeként májzsugor, illetve májrák is kialakulhat.

Általános tünetekkel jelentkezik

Hosszú lappangási idő előzi meg az akut májgyulladás legelső tüneteit, és ezek is viszonylag általánosak, ami megnehezíti a diagnózis felállítását. Étvágytalanság, hányás , láz, kiütések és hasmenés jelentkezhet elsőként, majd a betegség következő szakaszában sárgaság, sötét vizelet, illetve világos széklet szolgálhat intő jelként. Ez az időszak általában néhány hétig tart, bizonyos esetekben viszont hónapokig is húzódhat, a betegség pedig ebben az időszakban végig fertőző. Ritka esetben a páciens állapota néhány óra alatt is látványosan leromlik, ilyenkor fennáll a májkóma veszélye is, ami akár halálos kimenetelű lehet.

A májgyulladás kezdetben általános tünetekkel, lázzal és hasmenéssel jelentkezik
A májgyulladás kezdetben általános tünetekkel, lázzal és hasmenéssel jelentkezik

Az akut hepatitis néhány hét alatt, de legkésőbb hat hónapon belül szövődménymentesen gyógyul, sokszor csak tüneti kezelésre van szükség. Fontos, hogy a gyógyulás ideje alatt semmilyen módon ne terheljük le a májunkat, az alkoholfogyasztás ilyenkor tilos, valamint javasolt a zsíros, nehéz ételeket is mellőzni. A hányás és étvágytalanság miatt bizonyos betegeknek infúziós táplálásra is szükség lehet. Súlyos panaszok esetén a beteget hosszabb ideig bent tarthatják a kórházban, de a beteg állapotát a szakorvos a teljes gyógyulásig figyelemmel követi.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!