Hétköznapi ételek, melyek rákot okozhatnak

Egy kutatás szerint a tápanyagszegény élelmiszerek nagyobb kárt okozhatnak egészségünkre nézve, mint eddig gondoltuk.

Ma már tudjuk, hogy például a vörös húsok vagy a feldolgozott élelmiszerek nem tesznek jót az egészségünknek, sőt akár a rák kialakulásának kockázatát is növelhetik. Egy tanulmány viszont arra is rámutatott, hogy az alacsony tápértékű élelmiszerek fogyasztása is jelentősen megnöveli a daganatos betegségek kialakulásának esélyét. Magyarán, azok az élelmiszerek, amelyeket eddig ugyan egészségesnek nem, de ártalmatlannak gondoltunk, valójában több kárt okoznak, mint hittük.

A tápanyagszegény élelmiszerek nagy kárt okozhatnak
A tápanyagszegény élelmiszerek nagy kárt okozhatnak

A kutatás részeként a francia Országos Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet szakemberei közel félmillió ember étkezési szokásait és életmódját vizsgálták meg, majd nagyjából 15 évig monitorozták egészségügyi állapotukat. Az utókövetés során 50 ezer résztvevőnél diagnosztizáltak rákot - 12 063 esetben emlőrák, 6745 esetben prosztatarák és 5806 esetben vastagbélrák alakult ki. Az eredményekből megállapították, hogy akik rendszeresen alacsony tápértékű ételeket fogyasztanak, nagyobb eséllyel alakul ki a beleket és az emésztőrendszert érintő rákos megbetegedés, valamint a férfiak esetében tüdőrák . A nőknél pedig nagyobb volt a posztmenopauzális emlőrák és a májrák kockázata.

Mik az alacsony tápanyagtartalmú élelmiszerek?

A legtöbb ember tudja, hogy a feldolgozott, előre elkészített és csomagolt ételek túlnyomó többségének csekély a tápértéke. De azt sem árt tudni, hogy minél nagyobb hőkezelést kap egy adott étel, annál kevesebb tápanyag marad meg benne - a sült és grillezett ételek különösen kevés tápanyagot tartalmaznak. Aztán ott vannak még a "fehér" élelmiszerek, mint a fehér rizs, a fehér liszt és az ezekből készült ételek. És általában a mesterséges, "műanyag" színű ételek sem dúskálnak az egészséges összetevőkben.

A gyümölcsök és zöldségek menthetik meg az életünket - részletek !

Bár nem minden esetben állja meg feltétlenül a helyét, az egyik legegyszerűbb módszer, amellyel megbizonyosodhatunk egy adott étel tápanyagtartalmáról, ha megfigyeljük, milyen színei vannak az összetevőinek. Például a mély kék vagy fekete, vörös, narancs vagy zöld színű gyümölcsök és zöldségek általában rendkívül magas tápanyagtartalmúak. Természetesen vannak kivételek, mint például a fokhagyma és a vöröshagyma, melyek tipikusan világos színűek, mégis kiváló tápanyagforrások.

Azt is érdemes észben tartani, hogy a forralás következtében még a magas tápanyagtartalmú zöldségek és gyümölcsök tápértéke is csökken - különösen a vízben oldódó vitaminok, mint a B-vitaminok vagy a C-vitamin illan el gyorsan. Éppen ezért jobban járunk, ha inkább párolva fogyasztjuk ezeket.

Így száműzhetjük az alacsony tápértékű ételeket!

Nem kell feltétlenül lemondanunk az eddig megszokott ételeinkről, könnyen helyettesíthetjük őket egészséges alternatívákkal.

  • Fehér liszt helyett válasszunk teljes kiőrlésű vagy Graham-liszteket!
  • Burgonyacsipsz helyett válasszunk zöldségcsipszet!
  • Előre csomagolt salátaöntetek helyett használjunk olívaolajat és balzsamecetet!
  • Sütemények helyett együnk gyümölcsöket!
  • Tej helyett válasszunk növényi tejalternatívákat!
  • Burgonya helyett használjunk édesburgonyát!

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Általában derült időre számíthatunk, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz erős, majd éjszakára mérséklődik a légmozgás, de továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!